Haláltánc - Novella író pályázat

Sziasztok!

Meglett a 800 látogató, így gondoltam, megérdemlitek. Nah nem húzom az időt, jó olvasást!
Azért véleményt kérek, nagyon örülnék neki! Köszönöm!
Sziasztok, jó szórakozást!

Haláltánc

Éppen az irodába tartottam, amikor megszólalt a telefonom. Még hozzá sem értem, de tudtam, miért csörgött.

- Egy újabb gyilkosság! - sóhajtottam, majd egy piros lámpánál megnéztem az SMS-t. Csak egy cím volt megadva, de az üzenetet a társam küldte.

Nem voltam messze, így 2 perc alatt a helyszínen voltam.

- Á, Delia! Milyen gyorsan ideértél! - mosolygott a társam.

- Jó reggelt, Adam! Vázold a helyzetet! - köszöntöttem a szokásos, tárgyilagos hangnemben.

- Hát rendben. A híres rockbanda basszusgitárosának a menyasszonyát, Melanie Misket, ma reggel holtan találta a szobalány a nappali dohányzóasztalán, a menyasszonyi ruhájában.

- Halál oka? - kérdeztem.

- Ezt a szakértőtől kérdezd! - vezetett munkatársunkhoz Adam.

- Nah szóval, a nőt lelőtték. A golyó közvetlenül a szívét érte. Szinte azonnal meghalt – mondta Ella, miközben a lányt a hasára fordította.

- Megtaláltátok a golyót? - néztem fel a társamra.

- Nem kell keresni... Nincsen kimeneti nyílás.

- Ez azt jelenti, hogy távolról lőttek – gondolkodtam.

- Így van és valószínű, hogy a golyó megakadt az egyik bordacsontjában, vagy a gerincében. Boncolás után a fegyvert is be tudjuk azonosítani.

- Halál beállta? - kérdezte a társam.

- A holttest hőmérsékletéből ítélve olyan éjfél és éjjel 2 között, de a boncolás után tudok csak biztosat mondani – válaszolta a szakértőnk.

- Rendben! Találtatok már lőfegyvert? - fordultam a mellettem álló férfihez.

- Nem. Lőport sem, ami szintén arra utal, hogy távolról lőttek rá.

- Igen, vagy azt, hogy nem itt ölték meg. Nézd! Az asztal lapja üveg és alatta nincs vértócsa. Ráadásul, ha itt történt volna, rá esett volna az asztalra, annak összetörött volna a lapja és összevagdosta volna az egész testét.

- Igen, ezek tények. Tehát nem itt állt, mikor a golyó a szívébe fúródott. De a menyasszonyi ruhán is csak vér van, lyuk nincs.

- Tehát átöltöztették – gondolkodtam hangosan. - A karjai sem így lennének a testén. A haja nem véres, tehát nem lehet nagy a tócsa.

- Nyomozók! - szólt ki egy fiatal rendőrfiú a konyhából.

- Talált valamit? - siettünk oda.

- Hát igen, mutatott a fiúcska a járólapokra. A fehér lapokon pirosas elszíneződés volt, mintha feltöröltek volna, és a fuga be is szívott egy kicsit abból az anyagból.

- Biztos vagyok benne, hogy az a piros folyadék vér lesz! 100%! De azért, vegyetek belőle mintát! - szóltam a srácnak, az pedig készségesen intézkedett.

- Hát azért azt a 100%-ot kicsit módosítanám, mert nagyobb része már felmosófolyadék! - közölte vidáman a társam, mintha nem történt volna semmi.

Ő mindig így kezelte a gyilkosságokat, és ezt sosem értettem. Furcsa alak volt, de legalább nem csak káposztalé kotyogott a kőkemény kobakjában.

Adam belenézett a konyhai szemetesbe és a nő véres ruháit találta benne.

- Akkor itt találta el a golyó – jegyezte meg Adam.

- Igen, és nem is akárhonnan! Nézd csak! - mutattam az ablaküvegre, amin egy lyuk tátongott.

- A pisztolyt kizárhatjuk! - indult vissza a nappaliba, majd intett egy nőnek, akinél volt fényképezőgép.

- Hát igen... A lyuk átmérőjéből megtudhatjuk miből lőttek. A vőlegény? - néztem körül.

- Nem régen érkezett. Ott van! - bökött az ajtó felé.

Azt hittem, menten elájulok, mikor az ajtó mellett megpillantottam Őt.

- Ne szórakozz! Az tényleg...? Tényleg Georg Listing?! - nyögtem, majd megforgattam az ujjamon a holdköves, gothikus stílusú acélgyűrűmet, amit még anyutól kaptam a szalagavatómra. A gyűrűbe egy pentagramma volt vésve, ami a kedvenc szimbólumom volt, melynek közepén csillogott a simára csiszolt holdkő. Nagy gyűrű volt, de sosem zavart a munkámban, sőt szerencsét hozott, ezért mindig viseltem.

- Váú! Még sosem láttam ekkora mosolyt az arcodon! De várj csak! Van valami a szemedben! Bocs, mégsem, csak csillog! - vigyorgott pimaszul.

- Ha-ha-ha! - néztem rá komoran, majd elindultam a vőlegény felé, aki összetörten bámulta a padlót.

Közöltem vele, ki vagyok, és megkérdeztem, válaszolna-e pár kérdésemre. Csak bólintott. Sajnáltam, mert láttam rajta, hogy szerette a nőt.

Már 15 perce beszéltem Georggal, mikor Adam a fülemhez hajolt.

Nem csak lelőtték, meg is lopták őket. A hálószoba fel volt forgatva, mintha kerestek volna valamit, vagy az egészet rablógyilkosságnak akarták beállítani.

- Herr Listing! Mit kereshettek a hálójukban? Tartottak az ékszereken kívül más értéket is odabent? - tettem fel a kérdést, mire megrezzent.

- Oh, ne! - rohant be a hálóba. Kutakodni kezdett a fiókban, majd összeroskadt.

- Mit vittek el? - kérdezte Adam.

- A kis fekete dobozunkat – nyögte. - Elnézést, de jól értettem? Azt mondta vittek? Többen voltak?

- Igen, Herr Listing! Csak így van értelme. Valaki a szomszéd tetőről lőhette le a kedvesét és a társa az ajtóban állhatott vagy egy ismerőse lehetett a feleségének, így beengedhette... Még nem tudjuk. Elmondaná, mi volt a „kis fekete dobozban”?

- Abban tartottuk a legfontosabb dolgainkat, amit el akartunk rejteni a sajtó elől, a titkos nyaralónk kulcsait, az adoptációs papírokat, mindent – kezdett zokogni.

- Adoptációs papírok? - nézett meglepetten Adam.

- A menyasszonyom meddő volt, de mindenféleképpen szerettünk volna egy gyereket. Titokban intéztük, nehogy a sajtó bármit kiszimatoljon... Abban a dobozban a magánéletünk fontosabb dolgai és iratai voltak...

- Voltak maguknak ellenségeik? - kérdeztem.

- Nem! Vagyis... De... Melanie expasija. Az a férfi egy elmebeteg! De miért ölné meg Melaniet? - nézett fel ránk kerek szemekkel.

- Ezért vagyunk itt, Herr Listing, hogy kiderítsük! De van egy tippem, miért tehette … - dörzsöltem az állam.

- Mi lenne az? - kérdezte Adam.

- „Ha az övé nem lehet, másé se legyen” elvet követte. Higgye el, Herr Listing, sok férfi vallja ezt az elvet! - magyaráztam.

- Azt hiszem, mára itt végeztünk... A többiek is pakolnak. Ó, de egy utolsó kérdés! Hogy hívták a neje exét? Ezzel már előrébb lennénk – mosolygott a férfira a társam.

- Persze, a neve Gregory Spitz – válaszolta.

- Köszönjük, Herr Listing, ma már nem zaklatjuk, csak ha találtunk valamit. Viszontlátásra! - mosolyogtam kedvesen Georgra.

- Viszontlátásra! - köszönt el.

- Emberek! Pakolunk! - kiáltotta el magát Adam.

Miközben elhagytuk a helyszínt, szemügyre vette az ajtót és erőszakos behatolásnak nem láttam nyomát, mivel az ajtó nem szakadt ki a keretből és a zár sem rongálódott. Ez pedig egy valamit jelentett, Frau Misk ismerte a hívatlan vendéget.

A kapitányságon már hírek fogadtak, mire beértem. Kollégáim megtalálták Herr Spitzt és már úton voltak.

Cetlik hevertek az asztalomon. Ellától is jött egy, miszerint a halál beállta éjjel 1 óra, a többit meg csak akkor árulja el, ha lelátogatok hozzá. Ám Herr Spitz akkorra a kihallgatóban várt.

Jó napot, Herr Spitz! - léptem be hozzá.

Megmondaná nekem, mi a jó fenéért hoztak be? És szóljon egy nyomozónak, hogy nem érek rá egész nap! - pufogott a férfi. Szőke, rövid haja volt, hzöld szeme, ronda, görbe és nagy orra, látszott, hogy balhézós alak volt és nem egyszer törték el neki azt a krumplit.

- Nos Melanie Misket éjjel 1 órakor meggyilkolták. Ja és Delia Weinstein nyomozó vagyok – ültem le vele szemben.

- Hogy mi? - nézett rám döbbenten. - Hol van az a szemétláda? Megölöm! Miatta halt meg! - üvöltötte.

- Nyugodjon meg, kérem! Ki miatt halt meg Frau Misk ön szerint? - fűztem össze az ujjaimat, majd ráhelyeztem az asztalra.

- Amiatt a sztárocska miatt! Sőt! Biztos ő tette! - morogta.

- Herr Listingre céloz? Nem ő tette. Nem tartózkodott sem a városban, sem a környékén.

- Akkor felbérelt egy bérgyilkost! - csapott az asztalra.

- Tudta, hogy Herr Listing és Frau Misk egy gyermeket akartak örökbe fogadni?

- Nem! Csak annyit tudtam, hogy feleségül akarja venni. De miért nem saját gyereket akartak?

- Frau Misk meddő volt!

- Meddő? - nevetett fel. - Már 2 abortuszon is túl volt! Legalábbis én ennyiről tudok... - motyogta a végét.

- Ó! Ezt honnan tudja?

- Ennyiszer ejtettem teherbe a kapcsolatunk során. Biztos a sztárocskának nem elég jó a …

- Meddig voltak együtt?

- Hát 5 évig...

- Melanienak voltak ellenségei vagy rosszakarói?

- Persze! Minden Tokio Hotel fan és antifan... A fanok azért utálták, mert azzal a majommal volt és irigyelték, az antik szintén, csak ők más okok miatt.

- És ezt ön honnan tudja? - érdeklődtem.

- Utóbbi időben elég sokat beszéltem Melanieval telefonon. Ő mesélte...

- Milyen gyakran beszéltek?

- Hetente kétszer.

- Melyikük kezdeményezett?

- Ő. 5 év nem múlik el olyan hamar. Első szerelme voltam és az utolsó három évben együtt is éltünk – mesélte.

- Miért kereste magát?

- Csak beszélni akart. Mondta, hogy az a …

- Herr Listing

- Az! Nem elégíti ki, de van pénze, sosincs otthon és egy drága jegygyűrű csillog az ujján.

Elgondolkodtam. Ha nem elégítette ki és a drága vőlegény sosincs otthon, akkor más is van a képben...

- Említette Melanie, hogy volt-e szeretője?

- Igen! Igen, volt, de nem tudom ki. A nevét nem árulta el és látni meg képtelenség lett volna... Távoltartási végzést kéretett ellenem Melanie – hajtotta le a fejét.

- Köszönöm a segítségét, Herr Spitz! - indultam ki.

- Ha bármire szüksége lenne, csak hívjon! - kacsintott.

A kihallgatóból Ellához siettem, az alagsori boncterembe.

Végre megállapították, hogy a gyilkos fegyver egy .300 Winchester Magnum volt. 30-as kaliberű, 7,62 mm-es golyókkal, melyeknek átmérője egyezett a konyhai ablakon talált lyuk átmérőjével. A fegyver hatótávolsága 800 méter volt, szóval a szemközti tetőről észrevétlenül lelőhették és a golyó az ablakon keresztül is a szívébe fúródhatott. A kérdés csak az volt ki lőtt. A többi kérdést pedig ez az egy vonzotta maga után. Mi volt az indítéka, ki volt a társa, egyáltalán a társa volt-e. A legelszomorítóbb számomra az volt, hogy már dél múlt és még gyanúsítottunk sem volt.

Leültem a tábla elé és a teleírt fehér lemezt tanulmányoztam, amin csak egy tiszta folt maradt „Gyanúsított”. Bosszantó volt. Elrendeltem mérgemben, hogy az egész Tokio Hotelt hozzák be kihallgatásra. Mindannyian Hamburgban voltak és erre több ezer fan volt a szemtanú, meg persze az internetre feltöltött több millió videó a bizonyíték. Az afterpartyn is mind jelen voltak, kivéve Davidet. Ő a koncert után visszaindult Berlinbe. Nem érhetett vissza időben, hogy megölje Melaniet.

A szobalányt is behívattam. Az mondta éjjel 10 órakor távozott. A szomszédok és a recepciós is alátámasztották. Azt mondták, visszajönni nem látták, ám egy fickót láttak felmenni éjfél körül a lifttel és a liftek be vannak kamerázva, így voltak felvételeik mindenkiről, aki a liftet használta. A felvételeket meg kellett szereznünk. Ám ez nem volt olyan egyszerű, mint a bűnügyi sorozatokban. Kemény napokat, akár heteket is igénybe vett, mire kaptunk végzést és a felvételeket átvizsgálhattuk. Szerencsére „csak” két napba telt és már kezdhették is átnézni a kollégáim őket.

Ám a gyilkosság napja óta egy kolonc lógott a nyakamban. A kapitány behívatott az irodájába, amint visszaértem a helyszínről és közölte, hogy Georg Listing mindenhova követni fog, mint egy kis kacsa a mamáját, hogy ha úgy alakulna, meg tudjam védeni és figyelhessek rá. Hát nagyon örültem neki... Rám szakadt egy férfi, aki csak az utamban van és akit a világ minden kincséért sem tudtam magamról lerázni, akkorra már 2 napja, bárhogy erőlködtem. Adam a fülembe súgta: „Szívás!”.

Igen, az volt, de attól függetlenül, nem kéne neki is a földbe tipornia. Végtére is gyilkossági nyomozó voltam, az Istenért, nem testőr... Amikor megkaptuk a videofelvételeket, bosszúból, leültettem Adam mellé Georgot, azzal az indokkal, hogy el kell rohannom valahova és Adam éppen olyan jól tud majd rá figyelni, mint én. Ezzel egyúttal megszívattam a társamat, hiszen legkevésbé egy rocksztárocska hiányzott mellőle, aki még életében nem látott egy hullát sem és a nyomozást is csak tv-ben, leráztam a koloncomat egy rövid időre és segítettem is a nyomozást, hiszen lehet, hogy felismer valakit a felvételeken és azon elindulhatunk. És különben is, Adam megérdemelte! Mikor mindketten a monitorra tapasztották a szemüket, gyorsan lerohantam Ellihez panaszkodni.

Már várt rám. Tudta, hogy nem sokáig bírom emberek társaságában.

Féltem az emberektől, persze nem a kollégáimtól, őket megszoktam, sőt hiányoztak volna mellőlem, a gyilkosokra pedig úgy néztem mint a szörnyekre, akiket felszínes dolgok hajtanak, mint például a pénz, a féltékenység, a hatalom, és a csillogás. Az átlagos, hétköznapi emberek félelmet keltettek bennem, hiszem kiszámíthatatlanok és éppolyan felszínesek voltak, mint a gyilkosok, de ezek nem vállalták nyíltan az érzéseiket, ott tiportak el másokat, ahol lehetett. Ebben a gonosz világban nem találtam a helyemet, hát elvégeztem a rendőrtisztit.

Miután kipanaszkodtam magam, Ella újabb információkat tárt elém. Már két teljes napja tartott a nyomozás, de ő még mindig tudott újat mondani. Ráadásul nem is akármit! Ondót. Azaz Melanie a halálát megelőző napon szeretkezett valakivel.

Első utam Georghoz vezetett, ami ironikus, hiszem mindenáron meg akartam tőle szabadulni. Kiderült, hogy már ők is kerestek engem, mert találtak valamit.

- Nah, mi olyan érdekes? - tettem a kezeimet Adam vállaira.

- Á-á! Hölgyeké az elsőbbség! - mosolygott fel rám.

- Éppen ezért kezd! - nevettem.

- Ó, te... Ezt még visszakapod! - játszotta a durcásat.

- Már alig várom! Nah akkor... Herr Listing! - kezdtem végül én.

- Csak Georg! Mindenki tegeződik, és én sem akarok kilógni a sorból! - szakított félbe „védencem”.

- Oké! Akkor Csak Georg, tudtál a menyasszonyod hűtlenségéről?

- Mi? Nem!

- És gondolom azt sem tudtad, hogy a kedvesed valójában nem is volt meddő. Meg azt sem, hogy felhívta az exét, mert nem tudtad kielégíteni és sosem voltál otthon...? - ostromoztam a kérdéseimmel.

- Nem, nem, nem! Istenem! Mindvégig hazudott nekem? - sírta el magát a rocksztár.

- A szeretője nevét azonban még mindig nem tudjuk, de remélem hamar rábukkanunk!

- Szóval Tom erről akart rólam beszélni! - motyogta.

- Tom tudta? - lepődött meg Adam.

- Ha gyanítottunk valami nemtisztességes dolgot a másik párjával kapcsolatban, akkor azt megbeszéltük... Mindig! - magyarázta a basszeros.

- Hozzátok be Tomot! - adtam parancsba.

- Nem ő volt! Ő nem tenne ilyet! Csak figyelmeztetne, hogy hibát követek el! - mentegette a barátját.

- Mit találtatok? - kérdeztem Adamtől.

- Ez az alak gyakran látogatta Melaniet és ki ő? - vigyorgott Ad.

- David Jost! - kiáltottam fel. - Hozzák be David Jostot is! Köszönöm!

Tehát a szerető David volt és ezt be is vallotta. Melaniet ő küldte rá Georgra, mert a basszeros nem teljesített és le volt törve. Azt azonban nem gondolta volna, hogy az aranytojást tojó tyúk és a csali kapcsolata idáig fajul. Házasság, gyerekek és ezáltal óriási szünet. A gyilkosságot ellenben nem ő követte el, ahhoz túlságosan szerette a nőt.

Georg az üvegfal mögül látta és hallotta a kihallgatást. Miután David bevallotta a viszonyát a menyasszonnyal, valaki rácsapott az üvegre és nem kellett sokat gondolkodnom rajta, ki lehetett. Kikészült a férfi és Adamnek kellett lefogni, nehogy neki ugorjon a managernek. Nehéz dolga volt a társamnak, hiszen a basszusgitáros szemében lehetett látni az indulatot és dühöt. Sajnáltam. Még két rendőr segített lecsillapítani felszarvazott férfit és visszavinni a kihallgató megfigyelő üvege mögé.

- Nem hiszem el, hogy megcsalt! Hogy az egész csak egy nagy hazugság volt! - siránkozott.

- Georg, nyugodj meg! - simogattam a vállát.

- Sosem szeretett, pedig olyan boldogok voltunk! Te is utálsz, Delia? - túrt bele a hajába. Nagyon ideges volt. Az aprócska teremben úgy sétált fel s alá, akár egy felbőszült vadállat.

- Dehogy utállak! Nyugodj meg szépen és ülj le mellém! - mondtam kedvesen. Mikor leült mellém, adtam neki egy zsebkendőt.

- Mindez az orrom előtt történt! Hogy lehettem ilyen ostoba? - törölte le a könnyeit.

- Figyelj, Melanie hatalmas hibát követett el, hogy nem akart minden pillanatot veled tölteni. Remek ember vagy és abból ítélve, amit eddig láttam, csodás partner. Minden nő egy ilyen férfiról álmodik, mint te! Higgy nekem! - mosolyogtam rá barátságosan. Ám a következő kérdése lehervasztotta azt.

- Te is ilyen férfiről álmodsz? Olyanról, mint én? - kérdezte.

Kínos csend telepedett közénk, nem tudtam, mit feleljek. Vonzódtam hozzá, de nem fedhettem fel a lapjaimat, meg különben is! Egy férfinak kell kezdeményeznie... Adam megmentett, ezzel az adósa lettem, de megmenekültem egy kínos vallomástól. Tom rám várt odakint.

A folyosón gyorsan feltettem pár kérdést, de csak apróságokkal tudott szolgálni, így megkértem, hogy szellőztesse ki barátja fejét és hazaengedtem őket. Később Adamet is haza küldtem, megmentve az úgy utált papírmunkájától, amit nekem kellett megírnom helyette, de legalább törlesztettem. A papírmunka elég sokáig tartott, úgy 9-10 óra körül tudtam csak haza indulni.

Az ajtóm előtt váratlan meglepetés fogadott.

- Georg? Mit keresel te itt? - kaptam el a támolygó férfit.

- Á, nyomozó! Csak hogy itt vagy! Annyira hiányoztál! - csókolt szájon. - Nagyon vonzó vagy! Tudsz róla? És úgy kívánlak! Ugye Adam nincs itthon? - zagyvált össze-vissza.

- Te részeg vagy! És mit keresne itt Adam? - döbbentem le. Csak úgy áradt Georgból a szesz- és cigiszag. Borzalmas volt. A számomra legutálatosabb dolog volt ez a kettő.

- Adam és te... Nem vagytok együtt?

- Nem! Adam meleg! - nevettem fel. Georg újra szájon csókolt.

Nem akartam kihasználni a helyzetet, de olyan jól csókolt és ha már valakinek el kellett vennie a szüzességem, hát miért ne lehetett volna ő. Az a férfi, akiért odáig voltam már 15 éves korom óta, annak pedig már 7 éve...

Kinyitottam a bejárati ajtót és beengedtem, majd visszazártam. Egyenesen a hálószoba felé vettük az irányt. Becsuktam Georg mögött a szoba ajtaját, mire ő nekiszorított. Ujjbegyeivel cirógatta a karomat, amitől tiszta libabőr lettem. A keze lassan, nagyon lassan haladt felfelé a karomon, míg el nem érte a nyakamat. Karjával átölelte a derekam, tenyerébe vette az arcomat, majd ajkait az enyémre tapasztotta. Nyelvével finoman körberajzolta ajkaim vonalát, lassan, minden szegletét kitapogatva, mikor az ajkaim szétnyíltak, finoman a szájba csúsztatta és nyelveink csatába kezdtek. Lassan és érzékien csókolt. Nem sietett sehova, ki akarta élvezni az együttlétünk minden pillanatát. Átkaroltam a nyakát és beletúrtam a hajába. A kezem aztán végigvándorolt a hátán, majd visszatért a vállára. Ajkaink elváltak és a nyakam kezdte csókolgatni. A pulzusom azonnal felugrott 220-ra és egyre gyorsabban vettem a levegőt. Előtörtek belőlem a vágy keltette sóhajok. Mindennél jobban akartam őt. A testem, valószínű a tapasztalatlanság miatt, nagyon érzékeny volt, így engem elég hamar elöntött a vágy, olyan erősen, mint még soha addig. Érintéseitől megrezzentem és a gerincemen végigfutott egy áramütésszerű, kellemes érzés. Benyúltam a pólója alá, amitől megrezzent, az izmait masszíroztam. Ekkor csípőjét az enyémhez szorította, így tudtomra adta a benne tomboló áhítatát. Megpróbált megszabadítani a ruháimtól. 2 percig viaskodott egy gombbal, de nem sikerült áttuszkolnia a gomblyukon. Felnevettem. Olyan aranyos volt a szerencsétlenkedése. Mérgében megragadta a blúzom és széttépte. Az egyben maradt részét gyorsan egy székre hajítottam. A melltartómat kikapcsoltam és ledobtam a földre. Nem örültem volna, ha az is úgy végzi, mint az előző ruhadarabom... Cafatokban. Amint szabaddá váltak, azonnal nekiesett a bimbóimnak. Mintha Melanie szexuálisan kiéheztette volna szegény párát. Szorítottam a férfit. Nem akartam, hogy elengedjen. Ölbe kapott és mohón csókolt. Lerángattam róla a pólóját, beletúrtam a hajába és hátra húztam a fejét, hogy hozzáférjek a nyakához. A nyakán lévő puha, vékony bőrt harapdáltam és csókolgattam.

Sosem gondoltam volna, hogy egyszer ennyire felizgat a másik nem egy tagja, de tévedtem. Megtörtént.

Georg sóhajtozott és a lábai már nem voltak képesek megtartani minket, így leszálltam a derekáról és rálöktem az ágyra. Végigcsókoltam a mellkasát és kigomboltam a farmerját. A basszeros nem tudta elviselni, hogy egy nő térdel felette, így gyorsan fordított a helyzeten. Ledobta a nadrágját, majd engem is megszabadított az enyémtől. Egy kicsit megállt és engem nézett. Józanodott és kezdte felfogni, mi történik, de az alsónadrágjában elszabaduló indulatokat nem tudta csillapítani.

Abban a pillanatban azt hittem, gyorsan összekapja a holmiját és eltűnik, de ehelyett, megszabadult az utolsó közénk álló ruhadarabjától is. Kicsit kimásztam alóla, hogy hozzáférjek az éjjeliszekrényem fiókjához. Georg nagyon fel volt már tüzelve. Nem tudott két pillanatot sem várni, azonnal átölelt hátulról és az oldalamat simogatta.

- Mi az? Csak nem menekülsz? - suttogta a fülembe, majd játékosan megharapta azt.

- Miért menekülnék előled? - simogattam meg az arcát, majd a kezébe nyomtam az óvszert. - Tudod, védekeznünk is kéne... - fordultam felé.

Újra csókban forrtunk össze. Átölelte a vállamat, én megfogtam a kezét, másik keze pedig felfedező útra indult. Mikor elért a bugyimig, majd benyúlt, összerezzentem. Tudtam, mi fog történni és nem tudtam, akarom-e, de mire ez végiggondolhattam volna, a férfi ujjai a szeméremajkaim között rosszalkodtak. Meglepődtem a belőlem előtörő hangos nyögéseken és a testem vonaglásán. Úgy éreztem, mintha a vérem helyett tűz folyott volna az ereiben. Ki akartam szabadulni a karjaiból és leteperni. Nem bírtam tovább az édes kínzását. Magam akarta érezni. Azt akartam, hogy eggyé váljunk.

- Georg, kérlek! - sóvárogtam. Elengedtem a kezét és végigsimítottam az izmos mellkasán. Mire ujjaival a mellbimbóimat kezdte morzsolgatni. A gerincem ívesen megfeszült és a lepedőt téptem. A mellettem pihegő férfi felszisszent. Véletlenül megkarmoltam a hasát, amiből kis csíkban szivárogni kezdett a vér. Már szinte sikoltoztam a karjai között az élvezettől. Felém térdelt. Kaptam az alkalmon és hanyatt akartam dönteni, de a részegsége elszállt, már csak a vágy homályosította el az elméjét. Még jobban fokozni akarta az izgatottságom, így végigcsókolta a melleim, a hasamat és mikor elérte a bugyimat lehúzta és nyelvével kezdett kényeztetni. Le akartam állítani, de lefogta a kezeimet. A basszusgitáros nevét üvöltöttem, nem bírtam magammal. Nem értettem mi van velem, teljesen elborult az elmém. Semmi másra nem tudtam gondolni, csak hogy Georg végre megtegye.

Elengedte a kezeimet, mire támadtam volna, de gyorsabb volt. A nyakamnak esett, vadul harapdálta és csókolgatta. A dereka köré kulcsoltam a lábaimat és belekapaszkodtam széles vállaiba. Lassan belém csúsztatta és elkezdett mozogni. Az elején picit fájt, de egy idő után a fájdalom nem csak megszűnt, de át is alakult élvezetté. Csodás éjszaka volt. Miután mindketten a csúcsra jutottunk, levegő után kapkodva gördült le rólam és bújt szorosan hozzá.

Álmodni sem mertem volna szebbet, mint az az éjjel. Azt kívántam, bár örökké tartana. De tudtam, a hajnal véget vet mindennek. A tinibálványom eltűnik reggelre mellőlem. Az ágyam újra hideg és üres lesz. Csak az emlékek maradnak meg, de fájó vigasz volt az énnekem.

Másnap reggel arra keltem, hogy valaki figyel. Kinyitottam a szemem és Georg gondolkodó arcával találtam szemben magam. Életem legszebb éjszakája után egy bűnbánatos arcra ébredni nem a legkellemesebb érzés volt, de gondolhattam volna, hogy ez lesz belőle.

- Jó reggelt! - mosolyogtam rá barátságosan.

- Neked is! - derült fel az arca, amitől picit meglepődtem.

- Olyan gondterheltnek tűnsz! Történt valami? - könyököltem fel.

- Csak... Nem szokásom beleugrani egy éjszakás kalandokba... - motyogta.

- Sajnálom... Nem akartam kihasználni a helyzeted! Részeg voltál és nem tudtad mit csinálsz...

- Mi? - kapta fel a fejét. - Én ezt úgy értettem, hogy másképpen közelítettem volna hozzád. Én először randira hívtalak volna. Ez nem az én stílusom... Inkább Tomé... Ő támad le minden nőt! Az a rohadt alkohol! - morogta durcásan. Felnevettem, majd rávetettem magam és szájon csókoltam.

- Édi vagy!

- Hát még te! - puszilta meg a kezemet, miközben végig a szemembe nézett. - Ezt a gyűrűt mindig viseled?

- Igen. Imádom. Anyutól kaptam és nagyon fontos nekem. Hiányzik, ha nincs rajtam és nem tudok koncentrálni semmire.

- Figyelj, ha már így alakultak a dolgok, … Őhm... Szóval... Arra gondoltam, hogy … Nincs kedved ma velem ebédelni? - dörzsölte a nyakát zavarában.

- De, szívesen ebédelnék veled, Georg Listing! Viszont nyomoznom is kell! - nevettem.

- Megértem! Istenem, még mindig nem értem, hogy csalhatott meg Melanie? És éppen Daviddel... - motyogta letörten. Legszívesebben a falba vertem volna a fejem, hogy ilyen hülye vagyok.

- Szegénykém! És ezért alkoholba fojtottad a bánatod? Rájövök, kik tették! Ígérem!

- Köszönöm!

Georg egész délelőtt mellettem ült, de nem beszélt. Meg sem szólalt, csak engem fürkészett. Minden mozzanatomat megfigyelte, mintha tanulmányozott volna. Egész délelőtt egy másik helyszínelő csoport jelentését olvastam és írtam fel a tömött táblára az új és fontos információkat. Ugyanis míg Adam, rendőrök egy csoportja és én a Listing lakást néztük át nyomok után kutatva, addig egy másik csapat a szomszédos háztetőn kerestek töltényhüvely, lőpor, esetleg DNS minta után.

Dél múlt pár perccel, mikor elkészültem és ekkor elindultunk egy jópofa étterembe.

- Nah, hogy haladtok? - érdeklődött, míg az ételre vártunk.

- Hát egyenlőre nem sikerült megállapítanunk, ki lehetett a tolvajunk tettestársa. Viszont tudjuk, mi volt a gyilkos fegyver, Jost a zárkában ül, de az ujjlenyomatok beazonosítása nem egyszerű feladat. Lehet, hogy az illető nincs is benne a nyilvántartásunkban és így is igénybe vesz egy-két napot a dolog. De indíték hiányában az ügyész ejteni fogja a vádakat...

- Hm... Talán tudom David indítékát... Az utóbbi időben nem igazán figyeltem a melóra. Próbáltam minél több időt együtt tölteni Melanieval és rengeteget titkolóztunk. Se lesifotók, se interjúk, semmi... De a gyilkossággal egy kis hírverést csinált és mi van, ha a doboz is nála van? Azzal minden kis titkunkat tudja és a paparazzók tudják, hol keressenek. Megtaláltátok már a dobozt?

- Nem, sajnálom Georg, még nem, de az ügy lehet előre megfontolt is, amivel kicsikarhatom Davidből a társa nevét. Szép kis büntetést kaphat gyilkosságban való bűnrészesség miatt, a megfontoltság pedig mindezt súlyosbítja! - De még mindig nem értem, hogyan érhetett vissza időben...

- Hamburgból? Éjfélre? Sehogy!

- Éppen ez az! Talán nem is ő a tolvaj! Meddig ellenőriztétek a felvételt? A gyilkosság éjjelén David volt a titokzatos látogató?

- Őhm... Nem tudom! Odáig nem jutottunk! - mondta. Felugrottam és indultam volna az őrsre. - Most hova mész?

- Kiderítem, mi miatt halt meg Melanie!

- És David? - kiabált utánam.

- Davidnek az az egyetlen bűne, hogy Melanie volt a szeretője! - rohantam el.

Az őrsön az összes ezen az ügyön dolgozó embert mozgósítottam. Lekérettem Melanie a híváslistáját, bankszámlakivonatait, újra átnézettem a lift videóit és behozattam volna a szobalányt is, de az felszívódott.

Melanie Amerikából költözött át Németországba 3 éve, de az utolsó pillanatban váltott jegyet a gépre, amiből arra következtettünk, hogy menekült valaki vagy valakik elől. A nő elég szép adósságot halmozott fel odaát, maffia ügyekbe is belekeveredett. A gyilkosság napján levett Georg bankszámlájáról 790-ezer eurót, ami egy millió USA dollárnak felelt meg és amit nem találtunk meg a lakásukon.

A felvételeket ismét átnéztük és a titokzatos éjjeli látogató egy rendőrkörökben már jól ismert maffiatag, Miguel Santiago volt, az eltűnt szobalány pedig nem más volt, mint a társa, Maria Amazona. A .300 Winchester Magnum ravaszán megtaláltuk a nő ujjlenyomatát.

Sajnos, ezzel az „újra átnézünk mindent” akcióval újabb 2 napot vesztettünk és a gyanúsítottak lelőhelye is ismeretlen volt számunkra, így kiadtuk rájuk a körözést.

- Maria valószínű beépített ember volt. Meg kellett találnia az áldozat gyenge pontját. Bizonyára látta a dobozt is, amiről azt hihette a maffiáról vannak adatai és gondolták, nem csak a tartozását szerzik meg, hanem ki is iktatják és eltüntetik a bizonyítékot is – néztem végig a teleírt táblánkon.

- Bűnbaknak meg ott volt Jost. Amazona másnap eljátszotta a rémült szobalányt és már kész is volt a tökéletes bűntény! - dőlt hátra Adam.

- Nem, ha olyan zsaruk dolgoznak az ügyön, mint ti! - mosolygott Georg.

- Ez igaz! - bólintott Adam és a magasba emelte kávépoharát.

Pár nap múlva, este 6 előtt befutott egy hívás, miszerint látták a két maffiatagot. Nekünk több nem is kellett, siettünk az állítólagos búvóhelyükre. Mielőtt kiszálltam volna a kocsiból, megforgattam a gyűrűmet az ujjamon, hogy szerencsét hozzon. Természetesen mindannyian viseltünk golyóálló mellényt, ám arra nem számítottunk, hogy várnak minket. Puskákkal lőttek ránk, így esélyes volt, hogy páran meg fognak halni a tűzharcban. A golyózáporban több rendőr is megsérült és kapott halálos sebet. Ahogy sejtettem, a mellényeink nem bírtak el a puskagolyókkal. Kockáztattam, így sikerült leszednem Santiagot, viszont Maria engem talált el.

Nem tudtam, hol. Nem éreztem, csak azt, hogy hirtelen megszédültem és hanyatt estem. Vért köhögtem. Rátettem a kezem a mellkasomra és a tenyerem véres lett. Átlőtte a mellényem. A golyó a tüdőmbe fúródott. Szinte hánytam a vért, de fájdalmat nem éreztem. Adam, nem törődve a veszéllyel, hozzám rohant és megragadta a kezem. Azonnal tárcsázta a mentőket, akik már úton voltak vagy 4 kocsival. Társam minduntalan beszélt hozzám, de az érzékeim eltompultak. A fülem, mintha bedugult volna, a szemem ólomsúlyúvá vált, fémes vérszag és az elsütött fegyverek szaga keveredett a levegőben. A számban szintén éreztem a fémes ízt, amit a tüdőmből áramló vér okozott. Annyi vér tört belőlem elő, hogy a fejem mellett két tenyérnyi nagyságú tócsa alakult ki.

Még hallottam, ahogy egyik rendőr azt mondta:

- Maria Amazona, letartóztatom gyilkosság és lopásban való bűnrészesség vádjával! Jogában áll hallgatni, amennyiben nem ezzel a jogával, minden amit mond felhasználható ön ellen a bíróságon! …

Azután nem éreztem, hol voltam, mit csináltak körülöttem, mit beszéltek mellettem, csak Adamet láttam, őt is homályosan, de egy idő után a világ is elsötétült előttem. Partnerem felettem zokogott. Nagyon jó barátok voltunk és félt, hogy elveszít.

4 mentővel szállították el a sebesülteket és a halottakat. Amint beértünk a kórházba, bevittek a műtőbe. Élet és halál között lebegtem. Szinte éreztem a Kaszás pengéjét a torkomon, hallani véltem, amint nevetett és alig várta, hogy magával vihessen. Csalódni kellett a jó öreg Kalauznak, mivel az orvosoknak sikerült stabilizálni az állapotomat. Az életmentőim mégsem adtak nekem sok esélyt a túlélésre.

Rengeteg vért vesztettem már a helyszínen is és műtét sem járt kevesebbel. Ki kellett műteni a golyót, el kellett zárni a sérült vérereket és össze kellett varrni a golyó ütötte sebet. A sikeres beavatkozás ellenére sem tudtak semmi biztatót mondani a családomnak és barátaimnak.

Még sosem éreztem ilyet. Egy fekete ijesztő helyen voltam, ahol senki és semmi sem volt. Nem tudtam eldönteni, hogy az valóság vagy csak álom az egész. Nem akartam azt érezni, nem akartam ott maradni, reménykedtem, hogy az egész az elmém kreációja, de nem tudtam felébredni. Kétségbeesetten kiabáltam, hátha valaki meghallja, minden hiábavalónak bizonyult. Nem tudtam, mióta vagyok a fekete és komor semmiben és nem tudtam, mikor szabadulok, ha egyáltalán kiszabadulok.

Már kezdtem teljesen feladni a reményt, mikor meghallottam Georg hangját. Beszélt hozzám. Értettem minden szavát.

- Képzeld, megvárják, hogy felébredj és lezárd az ügyet. Hiszünk benned! És tudjuk, hogy nem adod fel és fel fogsz ébredni. Nem akarunk elveszíteni! Ébredj fel! Kérlek! - mondta.

- Uraim! Ne szorítsák annyira a hölgy kezét! - hallottam egy távoli női hangot.

- Ne szorítsák? Nem is érzek semmit! Miről beszél az a perszóna? - kiáltoztam. - Hallasz? Georg, hallasz? - ekkor döbbentem rá, hogy mi is történik, hogy valójában kómában voltam.

Nem éreztem az érintéseiket, nem tudtam beszélni hozzájuk, nem láttam az arcukat és nem tudtam kinyitni a szemem. Az érzés, ami a rádöbbenés pillanatában rám jött, undort váltott ki belőlem. Utáltam azt, hogy tehetetlen vagyok. Úgy éreztem, egyre mélyebbre zuhanok a néma sötétségbe, hiába küzdöttem. Onnan nem volt kiút, legalábbis olyan nem amiből élve jöttem volna ki.

- Mit akarsz? Még utoljára őrületbe is akarsz kergetni? Hagyod, hogy szerencsétlenek szenvedjenek? Reménykedjenek, hogy talán felébredek és egy jó nagyot koppanjanak? Ne fitogtasd az erődet! Felesleges! - kiáltottam a semmibe. - Gyáva féreg!

Feladtam és térdre rogytam. Egy esélyem volt csak, hogy minél hamarabb kijussak onnan, ha hagyom, hogy elnyeljen a feketeség és feladom a harcot. Vágytam a halálomra. Csak a Kaszást vártam, hogy elvigyen az utolsó táncra és legyen vége mindennek. Imádkoztam, hogy jöjjön, de nem jött. Talán azért, mert más tervei voltak velem, talán azért, mert kiabáltam vele. A lelkem egyre mélyebbre süllyedt. Nem tudtam, hol kezdődött a sötétség és hol az én lelkem.

A reménytelenségből egy apró könnycsepp rántott ki. Éreztem, ahogy végigfolyott a karomon.

Kinyíltak a szemeim. Georg piros arcát láttam meg elsőnek. Egyik kezével az enyémet szorította, a másikkal a szemeit takarta.

- Szia Georg! - suttogtam. Nem találtam a hangom, erőtlen és gyenge volt, mint akkor én.

- Delia! Istenem! - ölelt át.

- Mondtam, hogy segít – vigyorgott Adam. Csak úgy záporoztak a könnyei, mégis vigyorgott. Ő volt az a srác, akit testvéremként szerettem.

- Jó látni téged, Adam! - kócoltam össze a haját.

- Adam megtalálta a gyűrűdet a kocsijában. Tudtuk, hogy fontos neked és hiányozni fog. Gondoltuk szeretnéd magadon érezni, így... Felhúztam az ujjadra – mondta Georg.

- És végre felkeltél! - puszilgatta a kezemet a társam.

- Mennyi ideig voltam kómában? - kérdeztem.

- Úgy 5 napja? - néztek egymásra a vendégeim.

- Rengeteg vért vesztettél! Jó, hogy tudtam, hogy nulla pozitív vagy! - motyogta Ad.

- Hát a véradásra járás mentette meg az életem? - mosolyogtam. - És hogy áll az ügy?

- Megvártuk míg felébredsz. Neked KELL lezárnod! - mutatott rám kollégám.

- Mi? Még nincs lezárva? Sürgősen rács mögé kell dugnunk azt a mocskot! - pufogtam.

Örültem, hogy végre újra a szeretteimmel lehettem és anyu gyűrűjének, ami végül visszahozott a halálból.

3 nap után végre kiengedtek és le akartam zárni azonnal a gyilkosságot, hogy az ügyész vádat emelhessen Maria Amazona ellen a lehető leghamarabb. A .300 Winchester Magnum puskához használható golyókat és több tucat lőfegyvert találtunk az épületben, ahol rajtuk ütöttünk, valamint Georg fekete doboza is előkerült. Mióta rágta érte a fülünket, de nem volt neki fontos, akkor már nem. Melanie megcsalta és átverte őt, így kiábrándult a nőből.

A gyanúsított, ügyvédje tanácsára, beismerő vallomást tett, hogy enyhítsen a rászabható bűntetésen.

Maria azért dolgozott a Listing-házban, hogy tanulmányozza Georgot és Melaniet, a szokásaikat és kipuhatolózza, mit tudnak. A fekete dobozra is így talált rá, amire azt hitte, maffia elleni bizonyítékok vannak benne. Melanie 1 millió USA-dollárral tartozott nekik, amit a nő Georg bankszámlájáról vett ki. Miguellel beszélt Melanie telefonon és megbeszélték, hogy Herr Santiago felmegy a lakásba, ott átveszi a pénzt. A maffia belső információit nem hagyhatták kiszivárogni, így mikor a konyhába értek, Frau Amazona lelőtte a nőt, a férfi pedig eltüntette a nyomokat és elhitette a rendőrséggel, hogy a gyilkos a szerető, David Jost. Elhozták a lakásból a dobozt is, amit szintén megtaláltunk náluk.

Miguel Santiago elhunyt a lövöldözés közben, Maria Amazona pedig élete végéig börtönben rohadt.

Ezt az ügyet sikeresen lezártuk. A rosszfiúk megbűnhődtek, a jóknak pedig igazságot szolgáltattunk.

Georggal mentem el a temetésre, ahol Melanie szülei úgy néztek rám, mint a véres rongyra, Tom, Bill és Gustav azonban elismerően bólintottak. David a koporsó mellett zokogott.

Utólag megtudtam, hogy a DNS vizsgálat kimutatta, kivel feküdt le az exmenyasszony, de ezt soha sem árultam el senkinek, mert már nem volt fontos.

Adam jött utánunk, mintha a díszkíséretünk lett volna. Egy nagy dobozt szorongatott a kezében, „A fekete dobozt”. A párom átvette tőle és a halott kezeibe tette.

- Eltemetek vele minden hazugságot. A nyaralónak két kulcsa van. Egy ebben, egy otthon, a többi irat meg már nem fontos. Vigye csak magával a titkait – szorította meg a kezem.

- És az adoptáció? Mi lesz szegény gyerekkel? - kérdeztem szomorúan, hiszen a gyerek azt hitte végre lesz családja...

- Melanie szülei és David megígérték, hogy ők felnevelik, mint Melanie utolsó hagyatéka. David szerelmes volt belé és azt mondta, szeretné a leányt – mosolygott rám.

- Végül mégis családot... Örülök neki! És annak is, hogy végül kibékültetek Daviddel! - mosolyogtam.

Kedvesem nagyon szép temetést intézett „Majdnem Frau Listingnek” és az ellopott pénzből egyik feléből építettet egy síremléket neki, a másik felét az árvaháznak adományozta. Az a pénz Melaniet illette.

Melanie Misk halálának minden évfordulóján kimentünk a temetőbe hozzá és vittünk egy nagy rózsacsokrot. Rendszerint Jostékkal is találkoztunk. A lány, akit adoptált, apjaként szerette őt és Melaniera úgy emlékezett, mint édesanyjára. Mint kiderült, a lány valóban a nő gyermeke volt. Csak túl fiatal volt, hogy felnevelhesse, így árvaházba adta.

Ami Georgot és engem illet... Hát éppen az első gyermekünkkel vagyok várandós és boldog házasságban élünk már 3 éve.

Georgina Anna Weinstein

2012. 07. 27.