2013. júl. 8.

Élménybeszámoló: Murder (+18), Állatkert & Aréna Plázázás


A Gyilkos Tárlat
Június 26. (szerda)

Kezdjük talán a legelején...
Ugye júniusban írtam, hogy találkoztam egy félistennel...
Nah aztán 26-án ismét felmentem Pestre és újra láthattam őt.
Először is, megvárt a buszvégállomáson, az Árpád hídnál. Olyan édes volt, ahogy ott állt és mikor meglátott fülig szaladt a szája.
Meg tudtam volna zabálni.
Kicsit leültünk és ölelkeztünk a székeken, aztán a zsebéből előhúzott egy kis kulcstartót, amin szlovák felirat volt.
Megkért, hogy menjek kivágott felsőben...
Hát abban mentem, meg bőrkabátban. Lehúztam a cipzárt és azt hittem hanyatt esik. Tetszett neki a látvány, ahogy észrevettem... :D

Utána elindultunk az ELTÉRE, hogy leadja az indexét.
Találkoztunk a tanárnőjével is, mivel beszélni akart vele.
Hát a nő eléggé szemügyre vett... Talán kicsit megvetően is...
Hát legszívesebben elbújtam volna valahová...
Mindegy... Kedvesem szeptembertől tanárként dolgozik az ELTÉN, igaz csak kis csoportot kap, de azért szerintem ez óriási dicsőség.
Láttam rajta, hogy boldog és ez engem még jobban feldobott.

Aztán egy kis séta után elmentünk a Murderre. Persze miattam tervezte így a programot, mert ő nem nagy rajongója az ilyesminek, de miattam mégis megnézte. :D
Hát nem cuki?
Fél is az ilyesmitől picit, én meg orvosira készülök és a vérre csak megvonom a vállam... Sok kell ahhoz, hogy én kiakadjak.
Sajnos a kiállítás alatt nem tudtunk beszélni, mert mikróport és fejhallgató volt rajtunk, de végig fogta a kezemet. :D 

És innentől kérem +18!
Mindenki saját felelősségére olvasson tovább!


Első terem:
Először beléptünk egy kis szobába, ami olyan volt, mint egy lift és mikor először meséltem ezt anyunak, azt mondtam:
"Beszálltunk egy liftbe..."
Nah igen, nagyon jó effekteket csináltak.
Le a kalappal az alkotók előtt! 
Ott elmondott egy kellemes női hang egy magyar nyelvű köszöntőt, amit már angolul és németül hallhattunk... Igazából értettem mit mondott, mivel angolt és németet tanultam, szóval a magyar számomra tök felesleges volt... No nem baj.

Második terem:
Koponyák, csontok, egy halom gyertya
Igazából itt csak az első ránk ijesztés akart lenni... 
Nálam nem jött össze... Igen, én ilyen elmebeteg állat vagyok... Lehet, hogy másokra hatással volt...
Feltette a kérdést egy tipikus férfi hang, amit sok dokumentumfilmben lehet hallani, hogy:
"Vajon hány áldozat és gyilkos lelke ragadhatott itt a földön, arra várva, hogy elmondják történetüket?"
Nah, végre... Csak hogy beleviszik a természetfelettit!
Én szentül hiszem, hogy igenis itt ragadhatnak szellemek, főleg azok, akik erőszakos halált haltak.

És a Gyilkosok:
Természetesen a középkori Magyarországon kezdünk, a boszorkányok, sárkányok, vérfarkasok, vámpírok és a legtöbb hátborzongató lény hazájában...
Igen, kellőképpen félelmetes nép voltunk... Bezzeg ma... -.-"

(Bár van vegyifegyverünk: Bye Alex...
Az ő kinézetével és zenéjével gyilkolni lehetne...)

Harmadik terem:
Báthory Grófnő
Eléggé groteszk módon kezdődött számomra.
Egy viaszból készült női bábú ült egy régi kis fésülködő tükör előtt, amivel önmagában semmi probléma nem volt, de tükörben elindult egy reklám...
Első reakcióm: "Remek! Már ezt is teletűzdelik reklámmal... Pompás!"
Aztán meghallottam "VirginBlood" már egy kicsit okébb volt a helyzet... 
Báthory Erzsébet, aki szűz lányok vérében fürdött, hogy fiatal maradjon... Rettegett az öregedéstől...
Állítólag egyszer mikor a szobalánya fésülte, kicsit meghúzta a haját és mérgében megpofozta a lányt, akinek a vére a grófnő kezére csöppent és úgy látta a bőre megfiatalodott.
Ekkor kezdődött az ámokfutása és kezdte gyilkolni a szűz lányokat.
Végül elítélték, de csak azért mert féltek, hogy a nő túl befolyásossá válik... Főleg, hogy özveggyé vált és nem kis vagyonra tett szert ezáltal...
A komornáit megkínozták, hogy tanúskodjanak úrnőjük ellen, így eme őrült nőszemélyt befalazták a saját kastélyába.

Negyedik terem: 
Vlad Dracul,
aki később lett csak Vlad Tepes, azért mert a kedvenc kínzási módszere a karóba húzás volt.
Gyerek korában került a törökök fogságába, ahol különböző kínzási módszereket tanult el.
Mikor már idősebb lett egy zsoldossereggel visszafoglalta Havasalföldet és utána keménykezű uralkodója lett a területnek.
Kedvenc kínzási módszere a karóba húzatás volt, ráadásul élve.
De szerette a kerékbetörést, a nyúzást, a csonkítást.
A haláláról nem sokat tudnak, úgy gondolják, lefejezhették...
Díszlet: 5 gótikus stílusú ablak, a középsőben a fejedelem képe és előtte jó pár karó és egy viaszbábú az egyik karóra húzva.

Ötödik terem:
Jesse Pomeroy,
a 14 éves bostoni gyerekgyilkos. 2 gyereket ölt meg.
Először egy 10 éves kislány, Katie Curran, eltűnése ügyében kezdett nyomozni a rendőrség 1874 márciusában. Egy felnőtt férfire gondoltak, mint a kislány elrablójára és meglepődtek, mikor az ugyancsak gyerek Jesse bevallotta, hogy ő tette.
Később elárulta, hogy még egy gyermeket megölt, a 4 éves Horace Millent, akinek a tetemét Dorchester öböl mocsarában találták meg. Katie holttestére pedig Pomeroy anyjának ruhaszalonjának pincéjében leltek rá.
Halálra ítélték tettéért, de sosem hajtották végre az ítéletet, helyette egy magánzárkába került, ahol 72 évesen halt meg.
Díszlet: Egy játszótér. Mozgó hinta, üres homokozó és egy pöttyös labda. Egy gyerek bábú áll nekünk háttal, egyik kezében egy késsel, a másikban pedig egy babával.

Hatodik terem:
John Wilkes Booth,
tudom a név sokat mond nektek, de ő Abraham Lincoln gyilkosa...
A szoba érdekesen volt megcsinálva.
Díszlet: Olyan volt, mintha egy színházban a színfalak mögül néznénk az eseményeket. A fejünk felett ruhák lógtak és az egyik falon maszkok voltak, ahova bele kellett nézni és egy képernyőkön látni lehetett Lincoln elnököt és a feleségét, aztán ahogy a színész Booth lelövi az elnököt és elmenekül. Ezek után a fejünk felett a kis nadrágok és blúzok kezdtek mozogni, mintha a nagy menekülésben lennének rángatva.

Hetedik terem:  
Téglafal és a falban képernyők voltak.
Egy-egy nő képe volt, akiknek az arca pár pillanat múlva eltorzult.
Utána egy pallón kellett végigmenni... 

Igen... Kellett volna...
Hercegem tojt rá, jött mellettem, miközben fogta a kezemet.
Kis édes... :D

Nyolcadik terem:
London, 1888 - Hasfelmetsző Jack,
akiről nem tudtak semmit... Csak annyit, hogy balkezes, de sosem kapták el.
Leveleket írt a sajtónak és a rendőrségnek, próbált az áldozatai vérével is,
de gyakran mire elkezdte volna, a vér megalvadt.
Áldozatait az utcáról szedte, rendszerint örömlányok voltak. Sebészi pontossággal távolította el a nők belső szerveit.
Díszlet: Bal kéz felé egy sír volt, a másik oldalon szintén, ám efölött egy ágy lógott, amin egy kibelezett nő feküdt. Velünk szemben egy vörös vasajtó előtte pedig "füstfüggöny", amire vetítettek.

Kilencedik terem:
Amerika, Alphonse „Al” Gabby May Capone 
(„a Sebhelyes”)
Sok hír keringett fickóról, meg szerintem mindenki hallott már róla...
Ezért nem fogom most vele tépni a számat...
Csak egy kis érdekesség, amit amúgy a kiállításon nem említettek...
Al Caponét adócsalás miatt tudták csak lecsukni, mivel a gyilkosságokat nem lehetett rábizonyítani...
És csak 11 évet kapott...
Díszlet: Egy titkos kaszinó, ahol a Sebhelyes szivarozik és alkoholt rendel (szesztilalom volt), egy nő áll a roulett mellett (prostitúció), a sarokban Capone mentora. Egyik oldalon egy fogas és golyó által ütött lyukak, amik egy emberi alakot formáznak.

Tizedik terem:
Börtöncellák ajtajai, amikre a gyilkos neve, áldozatinak száma és az ítélet volt kiírva.
Az ajtó felett egy piros lámpa.

Tizenegyedik terem:
Klu-Klux-Klán,
akik mindenkit gyűlöltek... Feketéket, keresztényeket, zsidókat...
Jellemző öltözetük a fehér egész testet takaró lepel és arcot is takaró süveg.
Tömegesen irtották őket, míg fel nem szólították őket a feloszlatásra... Ám később illegálisan újraalakult.
Egy kis érdekesség: http://sosefeledd.hu/ok-fejlesztettek-ki-az-aids-virusat-a-rettegett-titkos-tarsasag/
Díszlet: Egy panoráma vászon, amire képeket vetítettek, előtte egy kis búzamező darab, ami van egy kis szekér és bal kéz felé 3 klán tag, akik egy adott pillanatban felvillanó szemekkel felmutatnak.

Tizenkettedik terem:
John Wayne Gacy, avagy a vidám Pogo bohóc.
Az év emberének választották, találkozott a First Ladyvel,  Rosalynn Carterrel, normális életet élt, normális munkával és néha napján Pogo bohócként megnevettette az embereket...
Titkolt homoszexualitása azonban idővel kitört és elkezdte szedni az áldozatait...
Általában utcáról, vasútállomásokról szedte fel férfiakat és - prostituáltakat, marihuánával kínálta őket, majd kloroformmal elkábította, az ágyhoz  bilincselte őket, kikészítette segédeszközeit a kínzáshoz, elmondta nekik, mit fog tenni velük, majd megerőszakolta őket...
Én úgy emlékeztem, hogy azt mondták a tárlatvezetésen, hogy 27 fiatal férfit és fiút ölt meg, akiknek a holttestét a kertben ásta el és a nyomozás során mindegyiket megtalálták...
Ám a wikipédia szerint 33 fiú és férfi erőszakolt meg és ölt meg, ebből  27 holttestet a pincéjében, a többit a közeli folyóban találtak meg, valamint 7 áldozatának kiléte a mai napig nem tisztázott.
Bevallotta bűneit, a börtönben önarcképeket festett, rendszerint bohócként ábrázolta magát.
Kivégezése után  az áldozatok családjai rituálisan elégették a festményeit.
Díszlet: Egy átlagos szoba, amiben a kisminkelt John öl az ágyon, megy a tv, egy állvány áll az egyik sarokban, mellette portrék, az egyik falon egy kép a First Ladyvel és velünk szemben egy függönyözött ablak.

Tizenharmadik terem:
John George Haigh a sav-fürdős gyilkos.
Ő főképpen a pénzért gyilkolt és nagyon türelmes volt...
Igyekezett minden áldozatával jó kapcsolatot kialakítani, majd lecsalta őket a tökéletesen tisztán és rendben tartott műhelyébe, ahol leütötte őket, egy nagy kádban tömény kénsavval feloldotta a testüket és leengedte a masszát a lefolyón, hogy ne maradjon ellene bizonyíték és így ne tudják elítélni...
Első áldozata korábbi munkaadója, McSwan, volt, aki bemutatta Haigh-t a szüleinek is.
A szülők egy nagy befektetésről beszéltek, ami felkeltette a gyilkos érdeklődését. Ez 1943-ban volt.
1944-ben McSwan eltűnt... Valójában Haigh végzett vele és a férfi nevében írt a férfi szüleinek.
Ezután felélte McSwan vagyonát és úgy döntött a szülőkkel is végez, hogy újabb vagyonra tegyen szert...
A rendőrség Olive Durand-Deacon eltűnése ügyében kezdtek nyomozni. Haigh korábban elkövetett lopásai és csalásai miatt gyanúsított lett és átkutatták a lakását, beleértve a műhelyét is...
A nő fel nem oldódott műfogsora leplezte le... 
6 ember meggyilkolása miatt ítélték kötél általi halálra.
Díszlet: Egy átlagos műhely, szerszámok, és egy kád, ami a narráció közben megtelik bugyborékoló löttyel...
A hátunk mögött pedig levágott emberi testrészek... Egy levágott körömcipős láb, egy női arc, egy összemarcangolt, fehérneműs női torzó, és egyéb finomságok, persze mind a hozzá való "kiegészítővel" (cipő, táska, ...).

Tizennegyedik terem:
Ted Bundy
Végignéztük villamosszékben való kivégzését ...
... Ami után benyomtak egy vidám kis számot klippel együtt ...
HALÁLOS egy humora van a készítőknek...
Kösz a groteszk poént... -.-' 
Díszlet: Kellemes kis ülőhelyek 3 sorban, mindegyik sorban 4, velük szemben egy üvegfallal elválasztva egy villamosszék és benne egy narancssárga börtönruhás férfi kikötözve, fején egy fekete vászonzsák.

A terem jobb oldalán 4 ajtó volt, mindegyiken egy kulcslyuk és egy kilincs...
vagyis az ami előtt én álltam, azon kilincs pont nem volt... xD
Bele kellett nézni a kukucskálóba, mert mögötte egy gyilkos állt, aki főként nőket ölt.
... és most ki kell nyitnia ezt az ajtót! - mondta a férfi narrátor.
Erre a mondatra mindenki rángatni kezdte a kilincset én meg röhögtem rajtunk...
Sok hülye... Úgyis ott fogunk továbbmenni, ahol a nőci (a tárlatvezető) áll! - gondoltam és igazam lett.

Tizenötödik - Tizenhatodik terem:
Ed Gein
Lényegében vehetem egybe is a kettőt... de most kezdjük mindkettőnél a díszlettel :D
Tizenötödik Terem Díszlete: Ahogy beléptünk a terembe, elvakítottak minket a kamerák...
Persze nem igaziak :D A vörös-szőnyegen találtuk  magunkat és jobb kéz felé pedig 2 film amit ez a pszichopata ihletett... (Egyik a Bőrpofa (Texasi láncfűrészes) volt, a másik A bárányok hallgatnak)
A szoba másik végében pedig egy veranda, amin hintaszék mozgott úgy, hogy senki sem ült benne.
***
Itt elmondták, hogy Ed Geint az anyja nagyon vallásos keresztény volt és a fiát szexellenességre nevelte.
A fiú szinte függött anyjától és mindenben igazat adott neki.
Végzett testvérével, hogy egyedül maradhasson az anyjával.
A nő halála után Ed úgy gondolta egyedül maradt.
Érdeklődni kezdett a halál-kultusz iránt, főleg a náci és kannibál történetek és sztorik érdekelték.

Tizenhatodik Terem Díszlete: Gein konyhája. Nagyon sötét volt, így kettesével kaptunk zseblámpát.
A narrátor közben mondta, mit lehet találni a szobában.
Emberi bőrből mellényt, koponyából tálat és edényt, női mellbimbókból övet készített.
És még sok egyéb használati tárgyat...

Tizenhetedik terem:
Jeffrey Dahmer, a Milwaukee-i kannibál
Díszlet: Beléptünk egy hűtőbe. 4 ember nagyságú tejes flakon mellett álltunk és szemben velünk volt a kivetítő vászon, amin nem történt semmi, csak hangokat lehetett hallani, amint a nyomozó magyarázza a kapitánynak, hogy ki és micsoda ez az ember. A fejünk felett emberi szervek voltak, a tartósítás érdekében a hűtőben, volt közte agy, máj, gyomor, szív...
Uram atyám az egy... Az egy... Az egy... Pé**sz? - gondoltam.
Akkorák lettek a szemeim mint egy kocsikerék... Hát nem spórolták ki a meglepetéseket a kiállításból... Őszintén pont AZT nem akartam volna látni.
A két rendőrtiszt elmondja, hogy mennyire beteg volt ez a Dahmer.
Férfiakat kínzott és erőszakolt meg, majd feldarabolta őket és evett belőlük, és egy részüket a hűtőjében tárolta... Állítólag nekrofil is volt...

Tizennyolcadik terem:
Andrej Romanovics - Csikatilo, a szovjet Hannibal Lecter,
a rosztovi hasfelmetsző, az orosz kannibál, a világ legszadistább gyilkosa
Impotens volt és egyik éjjel elcsalt egy kislányt a közeli erdőbe, hogy megerőszakolja, de nem sikerült neki... Megölte a kislányt, amitől "izgalomba jött".
Ezután kezdett el gyilkolni. Mindegy volt, hogy férfi, nő vagy gyerek...
Elcsalta áldozatait a vasútállomásról a közeli erdőbe, megölte őket, majd meggyalázta holttestüket (nekrofilia), kivágta a szemüket, mert azt vallotta, hogy a retinájukba ég a gyilkos arca.
Gyakran evett testekből, és felmetszette a hasukat (a rosztovi hasfelmetsző).
Golyó általi halálra ítélték tetteiért.
Díszlet: Erdő, egy vasúti sín egy alagútban, az alagút szerűségben volt a vászon, amire animációkat vetítettek. A szovjet kalapács és sarló az egyik falon és egy tiszti ruha...

Tizenkilencedik - Huszadik terem:
Pedro Alonso López, az Andoki rém, vagy az Andok réme
Tizenkilencedik Terem Díszlete: Beszálltunk egy
lanovkába (ami felvonót jelent) és egyik oldalon el kezdtünk távolodni az egyik hegytől... Mire a narrátor a történet végére ért eljutottunk a másik csúcsra...

Lópezt kisgyerek korában sokszor megerőszakolták és eldöntötte, hogy ő ezt visszaadja.
Kislányokat erőszakolt, ölt meg és temetett el a hegyen.
Néhánynak kiásta a tetemét és teázott velük...
De hamar ráunt a szótlan játszótársakra, így új áldozat után nézett.
Heti 4-5 kislányt kellett megölnie, hogy vágyait kielégítse.
A top 15 sorozatgyilkosok között a 2. 110-300+ kislányt ölhetett meg és temethetett el az Andokban.

Huszadik Terem Díszlete: Egy nagy jégtömb, melyből fiatal leányok lába, keze, arca lóg ki és a tetején a gyilkosuk, másik oldalon sok WANTED tábla a férfi képével.

Huszonegyedik terem:
Relaxáció terem,
ahol csak azt mondták el, hogy mi is felelősek vagyunk a következő nemzedékért, és azért kiből válik sorozatgyilkos...

Aki többet szeretne megtudni eme elvetemült emberekről az kattintson az alábbi linkekre:

Báthory Grófnő: http://murder.hu/hirek/44-bathori_erzsebet_a_vergrofno.html
Vlad Tepes: http://hu.wikipedia.org/wiki/III._Vlad_havasalf%C3%B6ldi_fejedelem
Jesse Pomeroy (angol): http://en.wikipedia.org/wiki/Jesse_Pomeroy
Lincoln gyilkosa: http://hu.wikipedia.org/wiki/John_Wilkes_Booth
Hasfelmetsző: http://hu.wikipedia.org/wiki/Hasfelmetsz%C5%91_Jack
Al Capone: http://hu.wikipedia.org/wiki/Al_Capone
Klu-Klux-Klán (angol): http://en.wikipedia.org/wiki/Ku_Klux_Klan
Gyilkos bohóc: http://hu.wikipedia.org/wiki/John_Wayne_Gacy
Sav-fürdős gyilkos (angol): http://en.wikipedia.org/wiki/John_George_Haigh
Ted Bundy: http://murder.hu/hirek/43-ted_bundy_a_sarmos_pszichopata.html
Ed Gein (angol): http://en.wikipedia.org/wiki/Ed_Gein
Jeffrey Dahmer: http://hu.wikipedia.org/wiki/Jeffrey_Dahmer
Hannibal Lecter: http://murder.hu/hirek/6-andrej_romanovics.html
Andok réme (angol): http://en.wikipedia.org/wiki/Pedro_L%C3%B3pez_(serial_killer)


Nem szerettem volna most ezzel húzni az időt, hogy leírom mindenkinek teljes történetét...

Ezután elmentünk enni a Főzelékfalóba :D
Utána mindenáron egy romantikus kis padot akart találni, ahova leülhettünk.
Találtunk is... :D
Olyan fél 5 - 5 óra között történhetett, hogy egy csókunk után megkérdezte:
Hát neked mi van a füled mögött?
Azt hittem menten hátast dobok, mikor előszedett a "fülem mögül" egy kis színes kövekkel kirakott gyűrűt :D Édes egyetlen hercegem! <3
ÉS HIVATALOSAN IS EGYÜTT VAGYUNK!!!
Ezután sütiztünk egyet és haza kellett jönnöm... :'(

Fővárosi Állat- és Növénykert:
Július 2. (kedd)

Szokásos módon megérkeztem az Árpád híd buszvégállomáshoz 10:50-kor...
Kedvesem ott várt rám, majd elindultunk a Váci úton felfelé... Gyalog...
Rossz ötleteim egyike közé tartozik igen...
DunaPláza és Deichmann...
Hát igen, kis cipőcskét néztem neten, amit meg akartam venni... de mit ad Isten?
A 38-asnak nem 39-es párja van? -.-" Az én szerencsém...
Hercegemnek időközben feltörte az új cipője a lábát... Gyors elsősegély és indulhattunk vissza az állatkerthez... Dózsa György útig metró, onnan séta...
Az Állatkertbe érve azonnal harapnivaló után néztünk... Megéheztünk a nagy sétában... :D
Csináltunk képeket, egy angol bácsitól kaptam sebtapaszt a feltört lábamra...
Mindent végigjártunk...
Aztán elmentünk a westendbe, hogy húgomnak tudjak HappyMeal menüt kérni és tudjak neki hozni a Gru 2- ből egy minyont :D
Utána pedig megint elszakadtunk kerek 4 napra egymástól...
De olyan édesen integetett nekem, hogy legszívesebben haza sem mentem volna...

Aréna Pláza
Július 7. (vasárnap)

És irány megint a Deichmann... És volt cipő *.* 2 is :D
Felpróbáltam és hu... a párom 192, én 165... És a magassarkúban már nem az álláig, hanem a szemöldökéig értem... De jó magasnak lenni...
Eltetettük... Jobban mondva eltetette a cipőt.
Kis ölelkezés az egyik kényelmes puffon, fotók, aztán kaja...
Ananászos csirke... Próbáljátok ki ;)
Utána pedig irány a Gru 2 :D Édi volt... és vicces is :D Azóta hív Minyonkájának :D
Séta, ruhák nézegetése... Pizsi sehol ... Jellemző...
Aztán a bejárat közelében vannak kis ülőhelyek, ahova ledobtuk magunkat...
Csókok csattantak (5-10 és 10-15 percesek is... :D),  ölelkeztünk, aztán McCafé süti és Naplemente koktél... FINCSI és ALKOHOLMENTES! 
Idő közben láttam Qka Mc-t is ... (Animal Cannibals)
És aztán futás a buszhoz mert majdnem lekéstem... Szívecském megkérte a mogorva sofőrt, hogy várjon kicsit, míg megveszem a jegyet, de persze az tapló módjára válaszolt neki... 
Remélem rájött a cifra az eset után...

És csak pénteken látom legközelebb a szerelmem...  De akkor 3 napra... :D
Szóval jelentem alásan, hétvégén nem leszek... Tanfolyamon leszek
és az én egyetlen édes mézes puszedli habcsók vámpír hercegemmel! <3

Mindenkinek további szép napot!

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése