Sziasztok!
Nem nagyon jártok az oldalra úgy vettem észre... No se baj, most nekem sem nagyon volt időm feljárni.
Balesetem volt...
Amit egy későbbi bejegyzésben megosztok velek, de most nem húzom az időt itt a rész:
Részhez ajánlott zene:
26. rész - Comatose
- Ez a természetes színem!
- Nem, Adamnek igaza van! Fehérebb vagy, mint egy hulla! - riadt meg Ann.
- És a szemei! Mintha köd borítaná! - nézett döbbenten Charley.
- Nincs semmi bajom! - morogtam, majd tettem két lépést kifelé, de alighogy megtettem a fülem recsegni kezdett és sípolni, mint amikor elmegy a hang a tv-ről, majd hangyák kezdtek
futkosni a szemem előtt. Mindezek után se kép, se hang. Nagy sötétség borult rám és a védtelenség.
- Istennő segíts! - nyögtem, mikor az álomba csöppentem, amit az ájulásom váltott ki. Az az ijesztő kép, ami elém tárult nem más, mint egy ocsmány orcájú, fekete szárnyú angyal és egy
keselyűember volt. Egymás karjaiba borulva csókolóztak. Gusztustalan látvány volt. A két borzalmas teremtmény felém fordította a fejét, majd egy földöntúli kacagás után vészesen
közeledni kezdtek.
- Ne! Maradjatok ott! Hagyjatok békén! Nem halljátok! - kiáltoztam kétségbeesetten.
- Innen nem menekülsz! - suttogta mély túlvilági hangon a fülembe a keselyű.
- Meg fogsz halni, kedveském! - hajolt az arcomba a rémisztő angyal.
- Addig nem halok meg, míg a barátaim velem vannak! - üvöltöttem a képébe.
- Csakhogy nincsenek veled! - nevetett ki a keselyű, majd rám borította sötét szárnyait.
- De! Még most is velem vannak! - kiáltottam. Lehet, hogy az évek során sok dologba megingott a hitem, de a barátaimban soha. Tudtam, mindig mindenben mellettem állnak és
segítenek. A lányok hangja kezdett szállni a levegőben. A homlokomon felizzott a már lekopott jelen, majd magam is ragyogni kezdtem. A keselyűnek megégették a szárnyait a
belőlem áradó sugarak. A sikolya majdnem berepesztette a dobhártyámat.
- Ivan! - kiáltott a nő. - Nekem nem tudsz ártani fénnyel! Most megöllek!
- Te nem vagy igazi angyal, Gwendoline Penphrie! Te a Sátán angyala vagy!
- Te pedig a lánya! - rivallt rám. Riadtan hőköltem vissza. - Mikor lázadást szítottatok...
Emlékszel, ugye?
- Csak egy jobb helyet akartam!
- Poklot teremtettél a Menny helyére! Mi ez, ha nem ördögi varázslat?
- Ott nem fogadták el a hitemet!
- A Sátánt miért fogadnák el az igaz emberek? - nevetett ki.
- Én nem a Sátánban hiszek!
- Megtagadod őt?
- Takarodj a közeléből, te ocsmány szörnyeteg! - a hátam mögül Szelené hangját hallottam.
- Te meg ki vagy? A Sátán egyik ribanca? - húzta fel az orrát a nő.
- Szelené vagyok! - emelte fel a fejét büszkén az istennő.
- Nem tudtam, hogy görög istennők is a Sátán kezére játszanak! - gúnyolódott.
- Inkább te játszol az ő kezére! De nem aggódj! Lassan a családoddal együtt ülhettek az oldalán!
- Ő a pokolba való! Onnan szabadították ki a lelkét! Kerüljön vissza oda!
- Hú, de akarhatja Belzebub ezt a lányt! De amíg mi vigyázunk rájuk, nem esik bajuk!
- Köszönöm, Szelené! Köszönöm a biztatásod!
- Küldd el a Sátán angyalát! - súgta lágy hangján a fülembe.
- Takarodj a fejemből, te olcsó ribanc!
- Rory! Rory! Kelj már fel! Könyörgöm, Rory! Nyisd ki a szemedet! - nem tudom, melyiket ki mondta, mert a hangok összemosódtak.
- Mi történt? Hol van Szelené? - ültem fel gyorsan.
- Szelené? Az ki? - néztek értetlenül rám a fiúk.
- Ne olyan gyorsan! Nehogy még egyszer rosszul legyél nekem! - fogta meg a hátamat Adam.
- Rendben! Dokibácsi! - mosolyogtam a fiúra.
- Csakhogy megvagytok! Már kerestelek titeket! A társalgóban kellett volna találkoznunk! ...
Itt meg mi történt? - jött felénk Keith.
- Csak elájultam! Bocs! Menjünk akkor a társalgóba! - gyorsan felpattantam a földről, talán kicsit túl gyorsan is, mert egyből megszédültem és Adam karjaiban kötöttem ki... Már megint.
Nem igaz, hogy ilyen béna vagyok! A szentségit!
- Na jó! Adam, te felelsz érte! - bízott Ady gondjaira Mr. Szexy tanárbácsi.
- Sajnálom, Adam! - suttogtam a fülébe, miután felkapott az ölébe.
- Ugyan mit? Nem csináltál semmi rosszat! - mosolygott rám.
- Nem találkoztam még ilyen kedves fiúval! - szaladtak ki a számon a gondolataim.
- Köszi a bókot! - mosolygott még szélesebben. Elindultunk felfelé a lépcsőn. Adam elég gyors volt, ahhoz képest, hogy még engem is cipelt.
Olyan erős! És még jó illata is van! De várjunk! Ez parfüm! Na ne!
- Te parfümöt használsz? - emeltem fel a fejemet.
- Igen - vigyorodott el.
Olyan szép fogai vannak!
- Rossz illatom van? - nézett ijedten.
- Nem! Szerintem jó illata van, nem úgy, mint némely pacsulinak, amitől a falra tudnék mászni.
- Olyan büdösek?
- Nem! Túl erős lesz tőle a férfiak kanszaga! Blő! Ettől szokott még fájni a fejem! - morogtam.
- Meg a civakodásunktól. De apropó fejfájás... Mi történt veled, hogy ennyiszer rosszul vagy? Vagy ez szokásos? - érdeklődve fürkészte a tekintetemet.
- Nem, nem szoktam elájulni!
- Akkor? Tudod az okát?
- Hjaj! Lehet, hogy most hülyének fogsz nézni, de szerintem engem megátkozott Gwendoline és Ivan...
- Hogy micsoda? - ugrottak ki a szemei. - Te magadra haragítottad a Kent házaspárt?
- De semmit sem csináltam! - nyüszítettem. Keith hátrafordult.
- Hogy mi történt? - nézett szúrós szemekkel.
- Őhm... - kezdtük egyszerre.
- Ne kerteljetek! A választ akarom... Most! - sürgetett minket.
- Kenték megátkozták és ezért lett rosszul - válaszolt Ad.
- Mit csináltál, hogy már most ki akarnak csinálni? - nézett rám a prof. Megráztam a fejem, jelezve, hogy nem tudom miért tették, majd akár egy félős 5 éves kislány, belesüppedtem az
engem tartó fiú karjaiba.
- De a tanároknak nem szabad a diákokat bántani! - szólalt meg Ch.
Le sem tagadhatná, hogy a kutya évében született, annyira fontos neki az igazságosság és a szabályok.
- Ez igaz, de nem tudjátok, miért záratták be ezt az iskolát! - szorult ökölbe Keith keze.
- Akkor meséld el nekik! - javasolta Bill, aki lazán, hátát a falnak vetve figyelt minket.
- Hát jó, de akkor menjünk fel a toronyba. Charlotte odaadja az órarendeteket, aztán elmesélem - sóhajtott a professzor. Látszott, hogy az ok, amiért bezáratták a sulit, kínos
téma...
- De akkor menjünk már! - toporzékolt türelmetlenül Sam. - Megfőlök ebben a maskarában!
Nem értettem, miről beszél... Még hogy megfől... Én fáztam, sőt vacogtam, pedig fehér ing, fekete szoknya, sőt még a talár is rajtam volt...
- Jól van, Sam! Mindjárt leveheted! - fogta meg a vállát Bill. Sam csak nézett rá boldogan és teljesen kábultan. Mintha csak egy isten állna előtte.
- Te jó ég! Mintha ő lenne Isten! - csapott a fejére Ady.
- Na igen! Tipikus Sammys viselkedés! - sóhajtottam.
- Szerintem nagyon jól áll rajtad ez a ruha! - mosolygott Bill a lányra.
- Alélás veszély! Alélás veszély! - szirénáztam Ann fülébe.
- Az biztos - bólintott a lány.
- Khm! Nem kéne mennünk? - szólt közbe Ady.
Esküszöm, mintha csak magamat látnám. Én is mindig ezt mondtam órák előtt.
Sam szúrósan nézett az engem tartó srácra.
- No akkor gyertek! - mondta Keith és elindultunk a toronyba vezető folyosó felé.
- Ezért még számolunk! - sutyorogta Adam fülébe Sam, miközben beleöklözött annak vállába.
- Ú! Valaki nagyon szerelmes! - vigyorgott vörinkre kajánul.
- Elég legyen! Ne felettem civakodjatok! - nyögtem fájdalmasan. Azonnal elhallgattak és a hátralevő utat csöndben tettük meg.
Folyt. köv.
Vajon Roryt tényleg megátkozták? Miért álmodik egy Szelené nevű görög istennővel? Rory megbolondult? És Billnek tetszik vajon Sam? Mi történhet még ennek az iskolának a falai közt?
Minden kiderül a folytatásban... (Ha összejött az 1200 látogató)
Mára ennyi!
Sziasztok!
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése