Angel From The Hell - 33. rész

Sziasztok!

Hinnye, de rég jártam errefelé!

Ezer bocs mindenkitől, hogy nem raktam részt 9-én, de a szülinapomat ünnepeltük, a rész sem készült el és elég húzós heteim vannak utóbbi időben. Nem mentegetőzni akarok, de tényleg minden összejött az utóbbi időben...

Hétfőn megint magyar TZ-t írok... pfúj...

Megint volt DiákKirály választás, amivel egy kisebb fajta zűrzavar is járt... De éljen Mészi!

Ha minden összejön, jövő héten dupla részt hozok nektem a

Children of Nature - Touch of Angels-ből

De addig itt egy részlet:

[...] Felkeltem az ágyból és az ablakhoz sétáltam. Odakint havazott, aminek rettentően örültem, hiszen a tél volt a kedvenc évszakom. [...]

 [...] Ahogy figyeltem az apró, csillogó gyémántszemeket aláhullani a tejfehér felhőkkel borított szürke égből, a szívem megtelt melegséggel. Ám az égen egy furcsa formájú lyuk keletkezett a felhők közt. Ez a rés folyamatosan változott, nőtt, míg nem elkezdett valamire hasonlítani, méghozzá egy emberi alakra, akinek valami nagy volt a hátán. Aztán rájöttem mi az. Az a valami nem más volt, mint két terebélyes szárny. A fellegek között egy angyal alakja rajzolódott ki, majd öltött testet.

Szőke vállig érő, egyenes haja, szépen ívelő szemöldöke, mandulavágású, kék szeme, egyenes orra és telt, halvány rózsaszín ajka volt. Szép, férfias vonásai voltak és ez nem csak az arcára, a testére is vonatkozott.

Széles, izmos válla, erőtől duzzadó karja, széles, kidolgozott felsőteste, keskeny csípője és hosszú lábai voltak. Kb. 185-190 centi magas lehetett. Lila inget és fekete bőrnadrágot viselt, lábán azonban semmit. A kezében egy hatalmas aranyló fényű, hosszú kardot tartva, szárnyait büszkén kitárva, egyenesen állt a fehér, habra emlékeztető anyagon.

Pihekönnyűnek látszott, pedig testét súlyos izmok borították. Megjelenése tekintélyt parancsoló és káprázatos volt.

Még soha életemben nem láttam, mégis a tudatalattim megsúgta, ki ő. [...] 

Pár kérdés: Ti hogy képzeltétek el ezt az angyalt? (Nyugodtan színészeket is lehet írni... :D)

Ki lehet ő? Fontos lesz a továbbiakban?

A részt azért kapjátok, mert meglett az 1800 látogató pénteken!

Köszönöm!

Nah nem húzom tovább az időt!

Jó olvasást!

33. rész - Szeszélyes érzelmek

Belöktem a lovarda kemény faajtaját. A széna finom illatának és egy férfi parfümjének kellemes felhője megcsapta az orromat, majd a bódító felleg tulajdonosát, amint éppen imádott csődörét keféli. A kis, fekete védencem észre sem vette, hogy bejöttem, vagy csak nem akarta észrevenni.

- Szervusz Adam! Hogy érzed magad? - léptem a fiú mellé.

- Szia Rory! Egész tűrhetően, csak... Mély seb lett feltépve - nyögte fájdalmasan.

- Szeretnél róla beszélni? Talán segítene is ... Megkönnyebbülnél, de nem erőszakoskodok! - Phänomiehez sétáltam - Szia kislány! - suttogtam a ló fülébe, majd megpaskoltam a pofáját.

- Lehet, hogy igazad van... - suttogta elmélyülten, miközben újra végighúzta a szőrén a kefét. Felkaptam én is egyet és csutakolni kezdtem hű kancámat, amit az egy vidám prüszköléssel díjazott.

- Akkor elmondod? - kérdeztem, miközben biztató mosollyal az arcomon hátra néztem a vállam felett.

- El! De lovagoljunk ki! - motyogta, majd átdobta lova hátán a nyerget. Bólintottam és felszerszámoztuk a lovakat. Miután elkészültünk a hátsó kapun át az erdőbe vágtattunk.

- Na, itt jó is lesz! - állt meg, majd sétára fogta Nightot. - Szóval, azt már tudod, hogy Billnek volt egy húga, akit szerettem, de meghalt - csak bólintottam. - Miattam halt meg! - az arcáról üvöltött a fájdalom és az undor. Saját magát utálta...

- Miért érzed így? Nem te ölted meg! - mondtam határozottan, de dacos arckifejezésétől eltántorodva hozzá tettem - Ugye?

- De!

- Jézusom! - kaptam a szám elé.

- Az egész miattam van! Én vagyok a gyilkosa és az a hülye szerelem! - Night nyugtalankodni kezdett Adam lábai közt.

- Ezt hogy érted? Hogyan ölte meg a szerelem? - kérdeztem, miközben mellé lovagoltam és megfogtam a vállát. Volt ötletem, mit értett ez alatt, de az ő szájából akartam hallani, hogy minden kétséget kizárva tudjam meg, mi történt valójában.

- Az eltűnésemmel mindenki azt gondolta, meghaltam. De ott voltam köztük... elbújva... és Bill húga felakasztotta magát. Az utolsó kép, amit látott, hogy belépek a szobájába és felé kezdek rohanni... Nem tudtam idejében leszedni onnan... - zokogott.

- Nyugodj meg, Adam! Nincs semmi baj! Gyere ide! - széttártam a karjaimat, Adam pedig a mellkasomra döntötte a fejét.

- Köszi, hogy itt vagy velem! - motyogta, miközben arcát a hajamba temette.

- Ugyan, ez csak természetes! Erre valók a barátok! - simogattam a fejét.

- Igen... Barátok... - nyögte fájdalmasan. - Gyere, Rory, menjünk be, mielőtt még megfázunk!

- Jó már úgyis kezd lehűlni a levegő!

- Fázol? - kérdezte és szinte azonnal levette a kabátját.

- Jaj, Adam! Vedd vissza, mielőtt még megfázol! - felült mögém és a hátamra terítette a dzsekit.

- Ne félts engem! - simogatta meg a vállamat. Megfogta a gyeplőt, majd felügetünk a kastélyhoz. A lovarda előtt Bill várt ránk és nem tűnt túl boldognak.

- Látom megint kettesben nyomjátok! - morogta.

- Talán zavar, Bill? Nem lehetek kettesben senkivel? - sziszegte Adam. Már neki is elege volt abból, hogy folyton piszkálja őt Mr. Tökéletes.

- De, csak nem vele! Rory! Szállj le! - parancsolt rám Bill.

- Nem! - belekapaszkodtam Adam combjaiba, a hátamat nekitámasztottam a mellkasának és a vállára hajtottam a fejem. Adam egy puszit nyomott a nyakamra, amitől Billnek ereszteni kezdett a feje.

- Most azonnal szállj le arról az állatról! - kiáltotta rám agresszívan.

- Nem vagy az apám, hogy parancsolgathass nekem! - válaszoltam durcásan.

- Bocsi, Bill, de igaza van... Jogában áll eldönteni, kit enged közel magához... Nah, szia! - vigyorgott gonoszul a fiúra Ad. Lassan beirányította a lovakat a boxukba és leszálltunk.

Kicsit furcsálltam Adam iménti viselkedését, mivel nem sokkal ezelőtt még bűnösnek tartotta magát és egyetértett Billel, előbb meg szinte gúnyolódott vele. Nem értettem mi ütött belé.

- Bunkó volt az utolsó megnyilvánulásod, Adam, remélem tudod! - mondtam ki kerek perec, amit gondoltam.

- Tudom, kedves, de mindketten szabadok vagyunk és én nem tűröm el, ha a függetlenségemet akarják korlátozni – válaszolta, miközben hátulról átölelt.

Jézusom, mi folyik itt?! Először csókolózunk Adammel az órán, előbb pedig kis híján szétszedtük Billt azért, mert nem tetszik neki, hogy kettesben vagyunk. Ráadásul úgy bújtam oda hozzá, mintha csak egy pár lennénk, ő meg megcsókolta a nyakamat. Most meg itt áll mögöttem engem ölelve. Mi ütött belénk?! Mi ütött belém???

- Adam? - motyogtam, mire maga felé fordított.

- Mondd, drága! - mosolygott rám, majd az arcomat simogatva a számhoz hajolt és csókban forrtunk össze. Átkaroltam a nyakát, ő a tenyereibe fogta az arcomat. Nem érzékeltük az idő múlását, de alighogy elváltak az ajkaink Adam újra és újra utánuk kapott.

- Ady, Ady! Kérlek! - toltam el magamtól egy picit. - Ugye nem csak játszol velem? - néztem a szemébe.

- Nem, de ha ez neked túl gyors, lassíthatunk! - nézett mélyen a szemembe.

- Nem kell! Én csak nem szeretnék csalódni! És te magad mondtad, hogy a fiúkat szereted!

- Inkább csak elsőbbségben részesítem őket, nem mondtam, hogy a lányokat nem szeretem... Csak tudod, a történtek után nehéz volt lányokat közel engedni magamhoz... - válaszolta, miközben a blúzommal játszott. - Vagy megriaszt a tudat, hogy előtted egy férfi volt a párom? - kérdezte suttogva. Elpirultam.

- Nem, csak... Félek, hogy mást vársz majd tőlem, mint amit adni tudok...

- Rory, elfelejted, hogy lányokkal is volt már dolgom, csak még nem … úgy... - mosolygott rám.

- Fiúkkal már voltál „úgy”?

- Igen, elég sokszor.

- Ójaj! Ezt most elképzeltem! - még jobban kipirultam. Vizuális típus voltam.

- Olyan aranyos vagy! - kacagott fel. - Olyan kis szende, ártatlan... Szégyellem magam a gondolataimért!

- Miért? Olyan perverzek? - kérdeztem mosolyogva.

- Hát, igen... Vonzó vagy, nagyon! Annyira, hogy legszívesebben most azonnal beledöntenélek a szénába és éjfélig szeretnélek... - csókolgatta a nyakam.

- Talán ez tényleg kicsit gyors lenne... Ady, nyugi, mert mindjárt ÉN döntelek hanyatt TÉGED!

- Tudom, hogy gyors lenne, de rád nézek és mocskosabbnál mocskosabb dolgok jutnak eszembe...

- Hajjaj! Hogy foglak én téged kordában tartani?! - nevettem a fiú fülébe.

- Sehogy! De ne félj, még idegen számomra ez a dolog, mármint lánnyal és nem vagyok hím ringyó, függetlenül attól, hogy gyakran úgy viselkedek – mosolygott továbbra is.

Hogy lehet az, hogy az előbb még rettegtem attól, hogy lesz köztünk valami és most halál nyugodtan csókolózok vele. A szerelem tényleg bolonddá teszi az embert és úgy látszik a boszorkányokat is.

- Szeretlek, Adam Dark!

- Én is téged, Aurora Shine! Lennél a barátnőm? - kérdezte a szemeimet fürkészve.

- Azt hittem ezt már nem kell megkérdezned... De igen! Boldogan!

- Tudod, régi vágású családban nevelkedtem – mosolygott.

Ebben a fiúban volt valami furcsa. Egyszer olyan szexéhes volt, mint akármelyik 20. századi taknyos kamasz, máskor meg olyan illemtudó, mintha csak a középkorból jött volna. Nem tudtam eldönteni, milyen a valódi énje.

Istenem, de kusza ez a helyzet! … És kiszámíthatatlan... Adam mellett semmin sem szabad meglepődnöm.

- Nem hittem volna, hogy egyszer egy lányt ennyire kívánni fogok – simogatta a derekamat.

- A sors kiszámíthatatlan! - bújtam szorosan hozzá. Magas volt, már-már hatalmas. Alig értem a mellkasáig. Furcsa volt számomra, hogy egy fiúhoz bújok, olyan más... Addig nem volt olyan fiú barátom, így az érzést, ami átjárt, nem tudtam semmihez sem hasonlítani. Olyan dologgal álltam szemben, amit még nem tapasztaltam és nem tudtam, miként reagáljak rájuk és ez bosszantott. Utáltam, ha nem tudok valamit...

Újdonsült párom lehajolt és egy csókot nyomott a homlokomra, amitől elmosolyodtam. Olyan érzésem támadt, mintha a jelemet rajzolná egy ujj a homlokomra. Elgondolkodtam, vajon ez egy isteni jel akart-e lenni, hogy nekünk együtt kell lennünk vagy csak egy kósza bizsergés, amit csak beképzeltem magamnak.

- Bemegyünk? - kérdezte. Bólintottam. Elköszöntem Phänomietől, majd Adam megfogta a kezemet.

- Te jó ég! Neked rettenetesen hideg a kezed! Ne mondd, hogy nem fázol! - kiáltottam fel.

- Pedig nem fázok! Jó vagyok az ágyban!

- Ezt elhiszem! - nevettem.

- Amúgy csak szar a vérkeringésem!

- Igen, ezt már mondtad! - kéz a kézben mentünk végig az udvaron, majd elered az eső, így az utolsó pár métert futva tettük meg.

Miután beértünk az előtérbe, nevetésben törtünk ki.

- Menjünk gyorsan átöltözni, mielőtt megfázunk! A hajam is csurom vizes – kuncogtam, miközben az arcomon végigfolyó vízcseppeket törölgettem a kezemmel és a pulcsim ujjával.

- Jól áll neked a vizes szerelés! - csókolt meg újra.

Az ő hajából is csöpögött az esővíz és a mindig tökéletesen belőtt frizurájából sem maradt semmi. Lelapult, nedves volt és egy kicsit ragadt is a reggel felkent zselétől.

- Neked is! Bár neked mi nem, te nagy, szexi vadállat! - ragadtam meg a vizes pólóját és magamhoz rántottam.

- Nem is tudod milyen fenevad vagyok! - vigyorgott.

Botladozva mentünk felfele a lépcsőn, mert „összeragadtak” az ajkaink. Se nem láttunk, se nem hallottunk. Párszor hanyatt is estünk, de nem érdekelt minket a dolog, csak az hogy csókolhassuk a másikat. Bele se mertem gondolni abba, mi lesz másnap a többiek reakciója. Csak reménykedni tudtam, hogy Billen kívül a többiek nem azt fogják a fejünkhöz vágni, hogy „Megőrültetek?”.

Vajon hogyan reagálnak a barátok a kapcsolatra? Kinek nem fog tetszeni?

Meddig marad együtt a gerlepár? 

Vajon sors akarja, hogy együtt legyenek?

Szét akarják majd őket választani? Ha igen, kik? És miért?

Minden kiderül a folytatásban...

Ennyi voltam mára!

Sziasztok!