Sziasztok!
Újabb száz fővel nőtt a látogatásom, köszönöm!
Mivel múlt hónapban aktívak voltatok és meglehetősen sok munkát adtatok a fantáziámnak és agytekervényeimnek, úgy döntöttem,
az Angel from the Hell című történetem továbbra is rajtatok múlik, mikor kerül fel az oldalamra új rész belőle (és persze ünnepekkor is javarészt ebből rakok majd fel részeket),
ám ami a Children of Nature - Touch of Angels című történetet illeti, 3 hetente kaptok belőle új részt.
Remélem örültök, de hogy fokozzam az örömöt, jelentem, a 3 hét jövő héten telik le, azaz február 9-én jön a ChoN - ToA 3. része!
Jó szórakozást és olvasást!
Részhez ajánlott zene:
32. rész - Mindez egy nő miatt
Bill mérgesen méregetett mindkettőnket. Reménykedtem benne, hogy nem azt tervezgeti, miként kínoz és öl meg a délután folyamán...
Ez csak egy ártatlan szájra puszi volt! Semmi több! Bár... Bennem elindított valamit.
Miután elváltak az ajkaink, ő lassan kinyitotta a szemeit, mintha csak egy álomból kelt volna. Beállt közénk a néma csend, de nem az a nyomasztó, inkább az a békés, meghitt, mint karácsonykor. Lassan ismét közelíteni kezdtek az ajkaink...
- Fiatalok! A vívásra figyeljetek! - erre a pár szóra úgy ugrottunk szét, mint a gyerekek. Alig hogy feltápászkodtunk a földről, már ki is csöngettek.
Hát mára ennyi!
De sajnos, csak a tanításnak, ugyanis Bill haragjával még szembe kellett néznünk a nap folyamán.
Csak ne öljön meg minket!
- A kardokat rakjátok ide a tartókba! További szép napot! - mondta William.
- Sam! Gyere! - hívta magához Craig.
- Csak a holnapi párbajom részleteit beszéljük meg! És edzünk délután Willel, ne aggódjatok, ha csak későn mennék fel! - mosolygott ránk. Bólintottunk, majd Adyvel karöltve, sietős léptekkel próbáltuk lehagyni a többieket.
- Hova-hova olyan sietősen? - ért utol minket a fekete.
- S-sehova! - nyögtük rémülten. Bill szemei úgy villogtak, mint egy vérszomjas vadállatnak.
- Nos akkor, mi is volt az a csókocska az órán? - nézett ránk mérgesen.
- Semmi! - válaszoltuk gyorsan, lehajtott fejjel. Nem mertünk ránézni. Rémisztő volt a tekintete. A lelkemet is jéggé termesztette volna.
- Semmi? Én nem úgy láttam... - morogta. Éreztem, ahogy az arcomba tódul a vér és felhevül a testem. Teljesen vörösödtem, így még inkább kellemetlen helyzetben éreztem magam. Felnéztem Adyre, hátha ő egy kis erőt tud nekem adni, de inkább döbbenetet váltott ki belőlem, amit akkor láttam. Egy kaján vigyor ült ki az arcára. A szemeim majdnem kiugrottak a helyükről a fiú láttán, főleg mikor észrevettem a szemében bujkáló boldog csillogást. Furcsa volt ez számomra. Az agyam fogaskerekei őrült kattogásba kezdtek és próbáltam lebeszélni magamat arról a kósza gondolatról, amit a barátom szemében tündöklő érzelem sugallt nekem, mégpedig, hogy bejövök neki.
De nem! Az lehetetlen... És mi van, ha mégis? ... De ááá tuti, nem... Nem vagyok elég szép ehhez a fiúhoz...
- Bill, csak elestünk és véletlenül fejeltem. Elszédültem és összeakadtak a lábaim. Nem tehetek róla, hogy ilyen béna vagyok! - vigyorgott Ady.
- Pedig igazán tehettél volna ellene, te kétballábas, hülye buzi! - üvöltözött Bill.
- Bill, kérlek! Ne bántsd már szegény fiút! Tényleg csak véletlen volt! - motyogtam.
- Á! Most már véded is ezt a szemét senkiházi mocskot?! - lépett közelebb hozzám Bill. Őrjöngött.
- Igen, védem, mert igazságtalan vagy vele! Nem kell minden mögé valamilyen gonosz ármányt beképzelni! - mondtam ingerültebben, majd hirtelen minden kitört belőlem. - És különben is! Vannak olyan dolgok, amikhez semmi közöd és olyanok is, amiket fent akarnak és előre eldöntettek!
- Igazság... Hol van ezen a kibaszott földön igazság? - morogta halkan. Szomorúság csillogott a szemében.
- Ott van igazság, ahol az emberek hisznek benne és próbálnak érte tenni! De aki azzal vigasztalódik, hogy sehol sincsen, az tenni sem akar érte semmit!
- Mintha a húgomat hallottam volna! - nyögte fájdalmasan, majd elrohant. Adamre néztem, de ez előbbi vidám csillogás eltűnt, helyét átvette a döbbenet, majd egy fájdalmas emlék.
- A húgát... - motyogta maga elé Adam a másik fiú után nézve.
- Állj! Billnek van húga?
- Van! Vagyis... Csak volt - suttogta. Látszott rajta, hogy egy régi sebet téptem fel a szívében. Adam némán állt és csak bambult maga elé. A szemei sarkában egy-egy apró könnycsepp jelent meg, amik lassan utat törtek maguknak a fiú arcán, eltorzítva az angyalok által faragott tökéletes vonásokat. Sajgott a szívem, ahogy ránéztem, mivel láttam a szemében a szenvedéseit. Nem hiába mondják, hogy a szem a lélek tükre...
Bizonyára Bill is ilyen rosszul érzi magát. Egy húg elvesztése iszonyatos fájdalmat tud okozni. Nem tudom,
én mit csinálnék, ha a húgommal vagy az öcsémmel történne valami. Szerintem, nem élném túl.
- Ady, veled volt a lány, mikor meghalt? - kérdeztem.
- Igen... A kedvesem volt. A társam... - elsírta magát. - Bocsáss meg! - nyögte fájdalmasan, könnyeivel küszködve, majd elrohant. Nem siettem utána. Magányra volt szüksége, és úgy éreztem, a jelenlétem csak még jobban megnehezítette volna a régmúlt titkainak felmerengő képeinek elűzését. Látta meghalni Bill húgát, a saját kedvesét... Bill emiatt haragudott meg rá, Adam pedig még mindig őrli magát a történtek miatt.
Szegény fiúk! Az egészet én okoztam! Miért nem tudom néha befogni a számat?! Én miattam hánytorgatták fel a múltat.
- Héj, Rory! - hallottam a hátam mögül Sam hangját.
- Szia Sam! - fordultam hátra.
- Köszi, hogy megvártál!
- Én nem...
- Bill hol van? Azt mondta, hogy itt lesz! Bújócskázik a kis huncut?! Hova bújt? - mosolygott rám miközben a nyakát nyújtogatta és szemével imádottját kereste.
- Bill a szobájában van - közöltem tárgyilagosan. - Felidéztem benne egy fájdalmas régi emléket... Szegény...
- Billy cicám! Megyek és megvigasztalom! Biztos örülni fog nekem! - mosolygott jókedvűen és indult volna, ha meg nem állítom.
- Szerintem most inkább magányra vágyik - motyogtam, miközben a csuklóját fogtam. Nem néztem a szemébe, csak a földet bambultam. A lelkem egy részén felszakadt egy ősöreg seb, de nem tudtam, mi az, mi történt akkor, csak annyit, hogy végtelenül mély és fájdalmas emléket őrzött.
- Igazad van. Ha akarja, úgyis elmondja, mi bántja... - szomorodott el. Ezen a napon valahogy mindenkinek elrontottam a kedvét. Úgy látszik vonzom kínokat...
Jaj, Istenem, ha nincs az a csók, Bill nem akart volna kicsinálni minket és nem jött volna szoba az a lány ...
- Micsoda?! Billnek volt tesója? És meghalt? Hogyan? Milyen csókról beszélsz? Kivel csókolóztál? Mikor? - sokkos állapotában a kérdéseivel kezdett bombázni Sam.
- Jaj, Sam, kérlek, fogd vissza magad és ne turkálj az agyamban! A... - még be sem fejeztem a mondatot, ki sem mondtam a nevét, ő már döbbenten visította a fülembe:
- Adammel smaciztál? - nézett rám óriási kerek szemekkel. - Hát ez remek! - tapsikolt örömében.
- Sam! Elég! Csak egy nyamvadt csók volt... Sőt csak összefejeltünk és összeért a szánk!
- Ezt te magad sem hiszed el! Miért nem vagy hajlandó bevallani magadnak, hogy tetszik és szerzed meg magadnak. Én úgy látom tetszel neki, szóval nincs mitől félned! - biztatott.
- Samantha, kérlek... - dörzsölgettem meg az orrnyergem. - És hogy a kérdésedre is válaszoljak, igen, Billnek volt húga és eszébe jutott RÓLAM, mikor veszekedtünk... Adam volt a lány társa és a halála napján is együtt voltak. Bill ezért olyan ingerült, ha a közelemben látja... - hajtottam le a fejem.
- Szegények! Egyszerre vesztették el a lányt is és egymást is! Istenem! Szörnyű lehetett! - motyogta és elindult felfelé, ugyanis még mindig a pincében voltunk, ahol az edzőtermünk is volt.
- Én megnézem Phänomiet! Ha kellek, gyertek az istállóba - kiáltottam a lány után, aki bólintott, majd eltűnt a lépcsőfordulóban. Sóhajtottam egy nagyot, majd lassan felcammogtam a lépcsőn. A könyvtár kihalt volt éppúgy, mint az előtér.
Valószínűleg mindenki a társaival van a tornyában, kivéve minket. Bár ki tudja... Lehet, hogy Bella és Charley együtt vannak. Olyan aranyosak! Remélem társak és októberben egymást fogják választani ... De ez még a jövő zenéje...
Kinyitottam a hatalmas faajtót és szinte azonnal megcsapott a hűvös, hegyvidéki, telet hirdető, friss, leveleket kavaró levegő.
Ez annyira szeretem!
Elindultam a keskeny kis ösvényen, ami a lovarda felé vezetett, és amit akkor alig lehetett látni a sok levéltől. Aznap még nem takarították el a gondnokok. Biztos sok dolguk volt, hiszen évek óta nem használták az épületet és ez idő alatt 1-2 dolog meghibásodhatott.
- Remélem estére eltakarítják... - sóhajtottam mosolyogva. Alighogy kimondtam a mondatot, a szél egy kis tornádót kavart előttem, felkapva az avart. Olyan csodás volt az ősz és néha kicsit szomorú is. Annyi csodát rejtegetett, mint például a természet lassú, de annál gyönyörűbb elmúlását és a reményt, hogy jövő tavasszal újra feléled és még szépségesebb lesz.
Kiderül valaha, ki volt ez a lány? Milyen régi Adam és Bill sebe?
Kibékülnek egyszer?
Roryban milyen seb szakadt fel?
Miért nem emlékszik, hogy mikor szerezte az a fájó emléket? És mitől?
Megtudja majd?
Következő rész: Angel From The Hell 33. rész - Szeszélye érzelmek
A következő rész tartalmából:
Adam elárulja a szörnyű titkát, amit eddig rajta kívül csak Bill tudott.
Rory nyújt támaszt a szenvedő fiúnak, sőt annál többet is.
A lovarda biztonságos vastag falai között a fény derül közöttük lévő kapcsolatra.
A fiú jéghideg keze azonban megijeszti a lányt.
Vajon Adam a jók vagy a rosszak közé tartozik?
Milyen kapcsolat alakul a két fiatal között?
Minden kiderül a következő részben...
Ennyi voltam mára!
Sziasztok!
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése