2011. December 11. Advent 3. vasárnapja
5. rész - Felderítés, avagy hagyj vezessen a hasad!
- Figyelem! Megjöttünk! - kiáltotta a tanci, amire felriadtam édes álmomból.- Jó reggel! - suttogta valaki a fülembe. Akkor vettem csak észre, hol voltam... Te jó ég! Adam vállán aludtam! Éreztem, hogy vörösödni kezdtem. Leszálltam a buszról és odabaktattam a lányokhoz.
- Látjuk elvoltatok... - vigyorogtak.
- Őhm... Csak elaludtam a vállán! Semmi sem történt! - nyüszítettem.
- Láttad volna, hogy vigyorgott rád! - mosolygott Sam.
- Mein Gott! - sóhajtottam. - Tereljük a témát!
- Ok! Úgyis a nő akar beszélni! - mondta Bella.
Az ezüstösen csillogó hajú nő a hatalmas, fából készült ajtó előtt állt, a kőlépcsőn. 3 emeletes kastély magasodott fölénk, és még ott voltak az 5 vagy 6 emelet magas tornyok is és a kastély tetején egy hatalmas üvegkupola, aminek az ablakai megtörték a fényt, ezáltal úgy csillogtak, mint a gyémánt. A kastély fekete köveit néhol már belepte a moha és a főbejárat zsanérjait is megrágta a rozsda. A boltíves vagy csúcsban végződő ablakokban már üveget raktak, szóval nem rég kezdhették el felújítani. Gyönyörűen festett. Kicsit félelmetesen, de olyan csodálatos volt az a hely. Imádom a kastélyokat, mindigis szerettem őket. De igaz ez mindenre, ami régi.
- Előszöris, köszöntök mindenkit a Fullmoon Gimnáziumban. A nevem Antonia Slash, az igazgatónő. Az étkezőben lesznek a megbeszélések és a tájékoztatók, mivel ott fogjátok a legtöbb időt mind együtt tölteni. Hamarosan megismerkedhettek a tanáraitokkal is. Fontos tudni, hogy a kapu augusztus utolsó napján az évnyitókor bezárul, mivel az órák előtt, közben és után nem lesz időtök lemenni az em... - elhallgatott és mintha gondolkodott volna, majd folytatta - ... a városba. Ó, és a lógós kedvű diákoknak mondom, az iskola területe el van kerítve, hogy a vadállatok ne jelentsenek rátok veszélyt. Szóval nem ajánlott innen megszökni, mert veszélyes és kicsapással jár! - nézett végig a tömegen.
- Kicsapással? Ki használja még ezt a szót? - néztem a lányokra.
- Nem sokan! - súgta valaki a fülembe.
Az a lágy, dallamos hang... Bárhol felismertem volna Adam hangját.
Felteszi egy fiú a kezét.
- Akkor ez idő alatt még ki lehet menni?
- Természetesen, de azt hittem ez magától értetődő...
- Az, csak VALAKI nagyon SZŐKE! - kiáltotta Sam.
Antonia ezen csak mosolygott, a fiú pedig felhúzta az orrát.
- Tiétek az iskola! Ismerjétek meg és egymást is! Kellemes hetet! Ha szükségetek van valamire csak szóljatok! - azzal mosolyogva kitárta a hatalmas ajtókat.
Óriási előtere volt. A falakon festmények, polcok, növények álltak minden sarokban, néhol kanapék, de nem azok a modern izék. Régi, antik bútorok ezek, talán még a barokk korból. A terem közepén egy gyönyörű szobor állt. Egy nőt formázott, aki a feje felé emelt karjaiban egy kis tornádót tartott, jobb karján pedig egy kígyó tekeredett.
- Ki ez a nő, Miss Slash? - kérdeztem.
- Csak Antonia, ha kérhetem, Aurora Shine! - mosolygott sugárzó, fehér fogaival rám. - És a válaszom az, hogy majd megtudod! Jaj, a szobáitok a tornyokban vannak. A 2. emeleten lesznek az órák tartva, és arra van a bálterem - mutatott a nekünk jobbra levő ajtó felé - az pedig a könyvtár - mutatott a másik irányba.
- És hol az étkező? - kérdezte Bella. Tudni illik, ő egy kis haspók, de imádni való!
- Az első emeleten, de tudjátok mit? Fedezzétek fel a területet! - mosolygott, majd elindult felfelé a kétágú kőlépcsőn.
- Jó, akkor nézzünk körül! - emeltem ökölbe szorított kezem a magasba.
- Oké, keressük meg a konyhát! Éhen veszek! - kezdte Bella.
- Oké! Veletek mehetek? Én is harapnék valaMIT! - Adam hangja, mintha felrobbant volna a fülemben és visszhangzott.
- Akkor mi is jönnénk! - lépett előre Bill és a karjánál fogva előre rántotta Charlest.
- Mire várunk még? Induljunk! - szólalt meg Sammynk, a vezér. Felmentünk a gyönyörű és ősrégi kőlépcsőn, amit egy királykék szőnyeggel leterítettek. Egyszerűen mesések a szobrok, melyek a lépteinket figyelték minden pillanatban. Tudom, hülyén hangzik, de mintha a körülöttem álló társaság egy-egy tagját láttam volna a figurákból visszaköszönni.
- Kaja szagot érzek! - szagolt bele a levegőbe Bill.
- Ez az! Menjünk már! - sürgetett minket Bella. Persze, hogy jófele mentünk, hisz 3 nagykajás volt velünk. Én persze nem csak ezt éreztem... Egy-egy diák illata is megcsapott. Érdekes "illatfelhőkön" mentünk keresztül, de én legalább már tudtam, kik a nagykutyák.
- Héj! Ez a konyha! - kiáltott fel Charles.
- Köszönjük a felvilágosítást, észlény! - forgatta a szemét, na ki...
- Jaj, Sammy! Ne légy ilyen! - "nyivákoltuk" egyszerre Bellával, akár 2 panaszkodó vagy éhes macska.
- Oké! Keressük meg az étkezőt! Ott lesz kész, fincsi kaja! - mondta ételszakértőnk.
- Mért? A konyhában mi van, ha nem kaja? - kérdeztem.
- Nyers hús! - szólalt meg mellettem Ad.
Istenem! Ez az alak a szívbajt hozza rám, de irtó dögös! Szerencsére hamar megtaláltuk. Hatalmas, mintha a plafonnak nem lett volna vége, olyan tágas. Mindenhol asztalok, akár egy átlagos gimiben, de mégis, olyan más...
- Ott a büfé! - kiáltott fel Bella.
- Sziasztok! - köszönt az öregecske nő.
- Csókolom! - kiáltottuk kórusban.
- Mit kértek? - kérdezte a hölgy. Persze a nagy evőgépek egy nagy tánca kajával jönnek el a büfétől. Egy elég távol eső asztalhoz telepszünk le. Az étkező bejáratával szemben földig érő hatalmas királykék függönyök lógnak, előttük 21 trónusszerű szék és egy hosszú asztal áll.
- Ott fognak ülni a tanárok - mondta Adam.
- Jól van zsenikém, állj le! - morogta Bill.
- Mióta vagyok én a zsenikéd? - felvonta a szemöldökét és úgy meredt a másik fiúra.
- Léccy! Megköszönném, ha ezt a csipkelődést mindenki abbahagyná! - nagyot sóhajtva a halántékomat kezdtem masszírozni.
- Rosszul vagy? - karolta át a vállam buzivirágunk.
- Csak sajog a fejem. Nem nagy cucc! - heves karcsapkodásba kezdtem idegességemben.
- Jó, keressük meg a tornyodat! Le kell feküdnöd! - motyogta a hajamat simogatva.
- Nana! Kettesben sehova! Veletek megyek! - szólalt meg Sammy.
- Úgy van! Én is jövök! - bólogatott Bell.
- Nem kell! Nyugodtan egyetek! Nem fog csinálni velem semmit! Tudjátok, hogy másik csapatban van!
- Nem akarom megfektetni! - emelte fel kezeit a mellkasához, tenyereit kifordította és rázta a fejét.
- Higgyük is el! - morogta Bill.
- Jó! Akkor gyere velünk! - Húzta fel az orrát Ady.
- Elég már! Nincs kedvem aludni, de a cuccainkat el kéne helyeznünk valahova! Van egy ötletem! - kiáltottam fel.
- Mi lenne az? - kérdezte Charles egy szaftos csirkecombot rágcsálva.
- Mi, Adammel - ekkor az említett kiöltötte a nyelvét - megkeressük a szobákat, ti pedig kajáltok és elkéritek, vagy megszerzitek a bőröndöket. Jó így?
- Nem! - kiáltott fel Bill.
- Mi bajod? - kérdezte Adam.
- Elég már! Így jó és kész! - szólalt meg Bella.
- Köszi, szívem! - sóhajtottam megkönnyebbülve.
- Nincs mit! Ha egyszer Rory így tartja jónak, akkor fogadjátok el! Én hiszek neki és Adam sem csinál semmi rosszat! Jó mondom? - mentett ki a kis szöszke, Adam bólintott.
- Akkor mi indulunk is! Tali az előtérben! - elköszöntünk egymástól, majd Adammel az oldalamon elindultam.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése