BÚÉK!!! Children of Nature - Touch of Angels - 1. rész

Boldog Új Évet Kívánok Minden Kedves Olvasómnak!

Remélem malacotok lesz az idén és minden, amit elterveztetek, sikerülni fog!

Fogadjátok sok szeretettel az én újévi meglepetésemet!

Köszönök mindent 

és remélem idén kicsit több kommentet fogok kapni 

és kicsit megnő a gombok mellett is a szám mondjuk 3-ra, esetleg 4-re!

Sok sikert a következő félévre! Húzzatok bele! A jövő a cél!

Nah jó olvasást!

Sziasztok! 

Touch of Angels - 1. rész

Borongós, hideg éjjel volt az a december 31-e, amikor az angyalok alászálltak a mennyből. Gyermekeket kerestek, akik később a nép vezetőivé válhattak. Minden évtizedben 4 csecsemőt kellett megtalálniuk. De segítségképpen minden év ezen napján jeleket kaptak, amik elvezethették volna a mennyei sereget az újszülöttekhez. De sajnos nem értették mi mit akart jelképezni, párat azonban megfejtettek. Tudták, hogy megszületett-e vagy sem és hogy hányan voltak életben a négyből.

A különleges az volt ebben a látogatásban, hogy Michael arkangyal is velük tartott. Féltette az új nemzedéket, hiszem rájuk vártak a legveszélyesebb évek. Lucifer démonai ugyanis tudomást szereztek a kis szabotőrökről és el akarták őket pusztítani, ha lehetséges volt még születésük előtt. A katasztrófák, az autó- és otthoni balesetek gyakoriságát is a feketeszeműek okozták, hogy a változás esélyét elvegyék és a világot egy feneketlen tűzkatlanná változtassák, amiben apjuk, a bukott angyal, örömét leli.

Szokás szerint a németországi Brocken-hegy csúcsáról, amit régebben a nép boszorkányhegynek is nevezett a furcsa fények miatt, szemlélték a szárnyasok az égi fényjátékot. Amit, mint már annyiszor, nem tudtak értelmezni. Az esemény a vége felé haladt és egyre többen vesztették el a reményt, hogy az emberiséget meg tudják még menteni. Ám Michael nem adta fel, koncentrált és egy részletet értett is.

Egy leányról szólt, aki 1995-ben látta meg a napvilágot és életben volt. Észak-Amerikában egy kisvárosban élt édesanyjával, édesapjával és nagymamájával. Nem értette pontosan, hol él, de már így is többet tudott az egyik elemgyermekről, mint a többiek. Az Arkangyalnak a szívét elérte valami érzés és ekkor a fények nem csak furcsa, idegen jeleket mutattak neki, hanem a lány tiszta lelkét, mikor ő meg fogja találni. Nem volt hát más dolga, mint várni, hiszen azt is tudta, mikor fogja meglelni és mi alapján.

A remény csodálatos fénye gyúlt az angyali seregek vezérének szívében.

- Hát mégsem veszett el az emberiség! - mondta az eget csodálva, ahol már egy női alak intett neki búcsút. - Testvéreim, én értettem! - kiáltotta boldogan.

Az arkangyal azonban azt nem tudta, hogy társai közül sokan Lucifer mellé álltak, hogy mikor a pokol angyala átveszi a Föld irányítását, az ő hitvány életüket ne vegye el. Így hát Lucifer is mindent megtudott a gyermekről, ám ekkor démonait Michael ellen küldte, hiszen ha ő meghal, a Menny örök bukásra ítéltetik.

Ezzel megkezdődött a Menny és Pokol háborúja, ami talán az egész világ pusztulását jelenti majd. Eljön a bibliai apokalipszis. Lucifer felengedi a Földre a lovasokat, akik először felperzselik, majd véglegesen porrá zúzzák egyetlen nap alatt mindazt, amin Isten 6 napon keresztül dolgozott.

Az élet nehéz. Sosem volt könnyű. Minden kornak megvolt a maga baja. Hol egy polgárháború, hol egy parasztfelkelés, de egyik sem tesz túl azon a helyzeten, ami most zajlik, 2012-ben.

Világválság van, nőtt a munkanélküliség, a bérek csökkentek, az árak azonban emelkedtek, az emberek saját családjukat képesek lemészárolni, és ennek tetejébe még a démoni tevékenységek száma is gyarapodott.

Egy középosztálybeli kamasznak nem volt könnyű dolga ebben a világban, ha becsületes, tisztességes és tiszta akart maradni, pláne, ha kapcsolatba tudott lépni a szellemi dimenzióval.

Sajnálatos módon én ilyen lánynak születtem. A lelkem tiszta volt, erkölcsileg sértetlen és érintetlen voltam.

Persze a környezetem ki volt bukva ettől a ténytől. Megszokásból odadobták magukat a keselyűknek, de arra nem gondoltak, kinek fognak kelleni pár év múlva.

És az a pár év hamar elrepült és engem nem kapott meg egy fiú sem, pedig 18 éves koromra a csúf kis hernyóból pillangóvá váltam. Én lettem az iskola jéghercegnője és az elérhetetlen trófea, amit mindenki meg akart kaparintani. De erőlködéseik kudarcba fulladtak, hiszen nem tudtak rólam semmit és én nem estem csak olyan egyszerűen bele bármiféle jött-ment szépfiúba. Érdeklődni sem tudtak felőlem, ugyanis az iskolában 2-3 lánnyal ha beszéltem, de ők sem ismertek annyira, hogy egy apró segítséget nyújthassanak a „lovagoknak”.

Nem sok embert engedtem közel magamhoz. Kevés barátom volt, de ők jóban-rosszban mellettem álltak. Ritkán találkoztam velük, mivel ők másik iskolában jártak. Egyikük egyetemista, másik pedig évfolyamtársam volt, csak külön váltunk általános után. Ők ketten bármikor meg tudtak vigasztalni.

Ha azt mondtam nekik, hogy üldöz egy démon, nem nevettek ki, mert ők hittek a túlvilágban és a sötét erőkben. Én pedig irigyeltem őket, hogy nincs olyan képességük, mint amilyen nekem. Átoknak éreztem... Nem tudtam ugyanis, hol vannak, mert nem láttam őket, de tudtam, ha a szobámban, vagy egyáltalán a közelemben voltak. És a legjobban az idegesített, hogy egyikük teljesen rám volt kattanva. Mindig a sarkamban volt és ahol tudott, ártott nekem.

Ráadásul barátnőimmel pedig horrorfilm mániások voltunk. Ezt persze a kis „barátocskám” is szerette, hiszen ötleteket adtam neki, akaratomon kívül, hogyan kergessen az őrületbe. 12 éves korom óta üldözött és okozott álmatlan éjszakákat nekem. Aztán harmadik év elején kibabrált velem és az volt az utolsó csepp a pohárban. Teljesen begőzöltem. A sok év alatt annyi minden felgyülemlett bennem és akkor kitört belőlem. Tesióra volt és egy gyakorlat közben hirtelen kicsúszott a lábam alól a talaj. Nem tudtam lábra állni és fájt. De a sérülésem nem volt olyan fájdalmas, mint a tudat, hogy tehetetlen vagyok és hogy mások gyengének, sebezhetőnek látnak. A fájdalmas hazaút után, otthon a gépem és addigi biológia tudásommal, diagnosztizáltam magam. Másnap bementünk és a doki szintén arra a következtetésre jutott, amire én. Achilles-ínszalagszakadás... Ügyesen kihagytam 2 hónapot a suliból és átestem egy egy órás műtéten is.

Persze ezen felül ott volt még az én drága jó öcsém is, aki minden alkalmat megragadott, hogy piszkáljon és az igencsak ingatag lelki állapotom miatt hamar eltörött a mécses. Ez pedig újabb esélyt adott neki egy csúfondáros gúny elsütésére.

Szobám sötétjébe menekültem az őrült világ fájdalmas valósága elől. Csend honolt a szobába. Ez megnyugtatott. A magány olyan volt számomra, mint a megváltás. Az emberek szörnyetegek voltak a szememben. Féltem tőlük, sőt már-már undor volt, amit éreztem irántuk. Nekem nem csak Arachno-, de Anthropophobiám is volt, nem is beszélve az Acrophobiámról. Szóval pók-, ember- és tériszonyom is volt. Ezek miatt gyakran zavarodtam meg, vagy voltam mélabús. Csak két ember volt képes kirángatni engem a komor sötétségből. A barátnőim. Ők tényleg mindenben támogattak. Mindig, ha kértem. Mint aznap is amikor a sorsom rám talált.

Vajon hogyan talált rá a sorsa a leányra? Michael vagy Lucifer tudja hol keressék? 

Megtalálják őt valaha?

Minden kiderül a folytatásban!

Mára ennyi voltam!

Sziasztok! Jók legyetek!