Children Of Nature - Touch Of Angels - 4. rész

Sziasztok!

Nah itt vagyok és hoztam egy Touch of Angels részt.

És szerintem havonta hozok majd egy részt, mivel nem sikerül tartanom a beigért 3 hetes határidőt. Sorry!

Azaz a következő rész 2013. április 6-án lesz.

Hát tegnap este nem volt TH a DSDS-ben, de nem baj, Alienekkel 23:10-ig olyanokat kommenteltünk és röhögtünk adás közben, hogy a normális embereknek szerintem a füle kettéállt volna.

De hát ezért vagyunk mi Alienek! :D :P

Tessék minket elfogadni!

Nah de nem húzom tovább az időt, eleget vártatok!

Jó olvasást!

Részhez ajánlott zene:

A képet köszönjétek drága Diane-nek. Köszi húsom!

Children Of Nature
-
Touch Of Angels - 4. rész

Közeledett a szenteste, pontosabban másnap már karácsony volt, én pedig már 2-3 napja hiába próbáltam hívni az angyalkámat, de nem válaszolt. Mintha elnyelte volna a föld. Hiányzott az állandó pofázása, üresnek éreztem magam. Egy idő után pedig idegesített, hogy feleslegesen szólongattam, mert nem felelt senki és rettentő magányosnak és őrültnek éreztem magam. Elfeküdtem az ágyon és hagytam, hadd szívjon be az álmok titokzatos sötétje, hátha ismét láthatom őt.

Michael vezetésével újra elvándoroltak az angyalok a Brocken-hegy csúcsára, de ezúttal a mennyei seregek vezére parancsba adta, hogy az összes angyal jelenjen meg az eseményen, beértve az arkangyalokat is.

A vezér nem értette, mi az az érzés, ami átjárta őt, de azt érezte, hogy a mellkasából jött a fájdalom. Szűknek érezte a saját testét, mintha máshová húzta volna a szíve.

- Hello Michael! - köszöntötte idősebb testvérét Gabriel.

- Gabriel! - az arkangyal megfordult egy pillanatra, hogy köszöntse rég nem látott testvérét, majd figyelmét újra az égnek szentelte.

- Te aztán tudod, hogy kell fogadni egy rég nem látott rokont!

- Te hagytál el bennünket, testvér! - mondta Mike szenvtelenül.

- Igen, mert elegem lett a harcokból! Te nem tudod, milyenek az emberek! Hogy mennyire élvezik azt a kis időt, amit életnek neveznek!

Pedig Michael igenis tudta, és értette az embereket, hála egy amerikai lánynak, akinek a fejébe költözött. Legszívesebben ezt testvére fejéhez vágta volna, de ehelyett csak annyit mondott:

- Gabriel! Minket nem az élvezetek habzsolására teremtettek! - kezdte határozott hangon. - Hanem a bolygó egyensúlyának fenntartása érdekében alkotott meg minket az Atyánk.

- Oh, tényleg! Ez mindig kimegy a fejemből! Köszönöm, Michael, hogy emlékeztetsz! - morogta gúnyosan Gab.

- Ti már megint civakodtok? - lépett melléjük Uriel.

- Uriel! Jó újra látni! - köszöntötte vidáman Gabriel.

- Nem teljesítetted a küldetésed!

- Már te is kezded? Tudjátok, nem tetszett a nekem kiszabott feladat!

- Gabriel, a menny katonái vagyunk és mi nem tagadhatjuk meg a parancsot! - világosította fel testvérét Uriel.

- Katonák... De nekik is kijár a szórakozás és a pihenés! - morgott Gabriel.

Rafael, Zakariah és Zadiel is megérkeztek a hegytetőre. Zadiel féltérdre ereszkedett Michael előtt.

- Bátyám, nem sikerült teljesítenem a parancsot! - mondta.

- Semmi baj, Zadiel. Ez most sokkal fontosabb! Meg kell találni a kiválasztottakat! - állította fel öccsét a legidősebb angyal.

Az angyalok éjfélkor zúgolódni kezdtek, mert az égen nem jelentek meg a fények. Kezdett eluralkodni a fegyelmezett katonákon a pánik, mikor hirtelen, robbanásszerűen megjelentek a legtöbb szárnyas számára ismeretlen jelek.

Michaelnek a torkában dobogott a szíve. Látni akarta a lányt. Érezni őt. Legszívesebben abban a pillanatban visszarepült volna hozzá, de tudta jól, hogy nem teheti. Mindenki csalódott volna benne. Csak azzal tudta megnyugtatni magát, hogy hamarosan viszontláthatja Ninát. És emlékezett rá még az előző szilveszter éjjelekről, hogy a jelekben fel fog tűnni a leány képe, így izgatottan fürkészte az égboltot. Imádottját azonban csak a végén láthatta egy rövid időre és ekkor egy kósza hideg, szinte jeges fuvallat végigsimított az angyal arcán.

Ahogy a többiek a vezérre néztek, nem értették, mi üthetett bátyjukba. Furcsállták a viselkedését és a megnyilvánulásait. Mindenki kivéve Gabriel. Ő tudta, mit jelent az, ha valaki szerelmes. Milyen mikor csalódik, milyen a beteljesülés és maga érzés, ami ilyenkor elárasztja az ember és az angyal testét és lelkét.

Az esemény után Gabriel és Zadiel felkereste Michaelt, hogy fontos dolgokról beszéljenek. Mindenki tudta, hogy az angyalok közül páran szövetkeztek Luciferrel, így az Úr rendíthetetlen katonáit is lassan kezdte megfertőzni a bizalmatlanság. Már Gabriel és Zadiel is csak legidősebb testvérükben bíztak, aki arra lett kiválasztva, hogy megtalálja a Természet gyermekeit.

- Gabriel, te mit akarsz? - kérdezte gyanakvóan Zadiel.

- Ezt én is kérdezhetném! - morogta Gab.

- Miért hagytál el minket? Csak nem szövetséget kötöttél bukott testvérünkkel?

- Ez aljas rágalom! - emelte fel a hangját.

- Elég! - mennydörögte Michael és a hangjára villámok csapódtak a földbe.

- Ne ijesztgess, bátyó! - mondta Gabriel.

- Ti is csak húzzátok az ember agyát! Nah, mondjátok gyorsan! - dörzsölgette a homlokát Michael. Már úton szeretett volna lenni és nagyon ideges volt, hogy feltartották.

- Michael, én azt hiszem tudom, hol találjuk az egyik lányt! - mondta Zadiel.

- „Egyik lányt”? - húzta fel a másik kettő a szemöldökét.

- Igen, mert akit te keresel, az is lány. Nem? - kérdezte Zadiel – Kérlek vigyél magaddal! Hagy segítsek neked!

- Rendben! - tette a férfi vállára a kezét. - És te Gabriel? Mi olyan fontos?

- A harmadik kiválasztott is lány és a jelek szerint te fogsz elvezetni hozzá – mondta.

- Te... Olvastál a fényekből? Te? Te értetted? - borult ki a legfiatalabb.

- Miért olyan meglepő ez neked, öcsém?

- Csak azért, mert elhagytál bennünket! Nem tisztelted apánk akaratát és te... TE érted a jeleket?! Ez egyszerűen...

- Csodálatos! - szólt közbe Michael.

- Inkább lehetetlen! - morogta Zadiel.

- Egy kis időt kérek tőletek, hogy emberi alakot ölthessek és utána könnyebben tudok nektek segíteni - mondta Michael.

- Akkor te tényleg megtaláltad Őt! - csillant fel Gabriel szeme. - És bele is szerettél, ahogy látom... - vigyorgott.

Hogy miből jött rá Gabriel, hogy testvére megtalálta Ninát? Hát egy angyal-legenda szerint, ha a kiválasztottat találták meg, akkor egy idő után testet ölthetett az angyal, porhüvely nélkül is. Mindez azt jelentette, hogy nem kellett egy hithű kereszténnyel osztoznia a testen, amibe beleszállt.

- Beleszerettem? Ez az érzés a szerelem lenne? - kérdezte a vezér döbbenten.

- Bizony bátyám! - mosolygott Gab. - Ugye előbb nekem fogsz segíteni?!

- Nem - válaszolta tömören Mike. Zadiel diadalittasan vigyorgott. - Neked más feladatot szánok. Méghozzá azért, mert veled kapcsolatban nagy az ellentmondás. Sokan azt hiszik, elárultál minket, így az árulók bizalommal fognak hozzád fordulni. Míg Zadielnek segítek, te kiderítheted, kik álltak össze Luciferrel...

- ... és végezhetek velük - fejezte be a mondatot Gab.

- Nem akarom, hogy végezz velük. Először gyűjtsük össze őket, mert ha egyesével csapunk le rájuk, megijedhetnek és rejtőzködni kezdenének, ez pedig nem vezetne sehova. Zadiel pedig túl jó katona... Túl hűséges, hogy árulónak nézzék...

- Rendben van! - felelte egyszerre az Úr két angyala.

- De ne lássanak titeket sokat együtt, mert lelepleződünk! - figyelmeztette őket a vezér, mire csak bólintottak. A főarkangyal elindult lefele a hegyről, de Gabriel utánasietett.

- Látom megváltoztatott a földi gyermek – vigyorgott.

- Mire gondolsz? - nézett vissza az öccsére.

- Emberi kifejezéseket használsz és olyan ötleteid vannak, amik mutatják, hogy te ismered a földi szférát. A magatartásod is megváltozott.

- Ezt bóknak veszem – mosolyodott el.

- Veheted is, mert annak szántam!

- Kössz, Gab! - vigyorodott el.

- Csak nem egy mosolyt látok? Az én örök komoly testvérem elmosolyodott?! Wow!

- Mindenki változik – mondta a vezér.

- Az biztos! Sok sikert, testvér! - szorította meg Michael alkarját

- Vigyázz magadra! - ölelte át Gabrielt, aki megdöbbent ettől a gesztustól, hiszem nem volt megszokott, hogy az angyalok ölelkezzenek.

- Igyekszem! Nah indulj! - veregette meg mosolyogva bátyja vállát, majd felrepült az égbe, Michael pedig folytatta az útját vissza kedveséhez.

Hosszú út állt előtte, de nem érdekelte. Csak az járt a fejében, milyen jó lesz újra a lánnyal lenni és biztosítani róla, hogy többé nem hagyja el őt.

Január 3-a volt, hideg, havas nap, de én mégis kint voltam a kertünkben és a bokáig érő hóban sétáltam. Annyira élveztem, hogy ropog a hó a talpam alatt. Imádtam az érintetlen fehérséget, a szűz, tiszta havat. Olyan volt, mint egy takaró, ami elsöpri egy rövid időre az emberek sötét mocskát a világról. Nagyon szerettem ez az időt és azt is, hogy nem kellett suliba menni. Nem hiányzott az a sok dilis, lökdösődő ember a buszról... Uh, egyszerűen kikészítettek. Sok büdös paraszt... Az otthon töltött nyugodt napok a mennyet jelentették számomra. Valami azonban mégis hiányzott... Vagyis inkább valaki... Becsuktam a szemem és mélyeket szippantottam a hideg, friss levegőből.

Parádés szilveszter estén voltam túl, amit, mint már meg annyiszor, a barátnőimmel töltöttem. Vicces volt és tökéletes, mint minden pillanat, amit velük átéltem. Arra az időre még Michael is kiment a fejemből, de aztán vele álmodtam és visszatért a hiányérzetem.

Egy hópehely ráesett az orromra, majd el is olvadt. Mosolyogva nyitotta ki a szememet. A csendesen hulló kristályszemcsék miatt egy kicsit mindig közelebb éreztem magamhoz az angyalomat. Akkor különösképpen.

Hirtelen olyan volt, mintha valaki megfogta volna a vállamat, majd finoman átölelte volna a derekamat. Fura volt. Az érzés ugyanis nem múlt el egy pillanat alatt, hanem megmaradt. Kezdtem megijedni, hogy talán Lucifer az és hirtelen megfordultam.

A döbbenetet le lehetett volna olvasni az arcomról. Hihetetlen volt. Már vártam, mikor ébredek fel. Egy férfi felsőtesttel találtam szembe magam és majdnem kitörtem a nyakamat, ahogy a szemeimet felvezettem az arcáig. Ő állt ott. A magas, szőke, hosszú hajú Adoniszom.

- Álmodom? Most ugye csak álmodom? - nyögtem.

- Nem – mosolygott rám szép fehér fogaival.

- Igazi vagy? De... De hogyan? - kérdeztem.

- A kiválasztottat, ha megtaláljuk, megtestesülhetünk porhüvely nélkül – válaszolta.

- Baro – mondtam. - Szabad? - nyújtottam a mellkasa felé a kezem, mire ő magához rántott.

Az az érzés leírhatatlan volt. Olyan nyugodt voltam a karjaiban. Tudtam, hogy bármi jöhet, ő nem hagyja, hogy bántson. Éreztem, hogy bármilyen helyzetben képes lenne megvédeni engem és ez a határtalan biztonságérzet megmelengette a szívemet.

A hó eközben továbbra is szállingózott alá az égből és kezdte elfedni a lábnyomaimat. Hiába volt hideg, az én szívemet melegség töltötte el, hiszen egy olyan lényt ölelhettem, akit a világon mindennél jobban szerettem. Nah jó a lányoknál talán nem jobban, hiszen Phoe és Lili voltak a mindeneim.

Hogy mi történik ez után,

kiderül a folytatásban...

Ennyi voltam mára!

Sziasztok!