Haláltánc - 1. rész

Sziasztok!

Mint azt mondottam, újra itt vagyok...

Boldog 26. Szülinapot Georg!

Minél idősebb, annál szexybb ez az ember...

Megőrülök!

Nah jó olvasást!

Kérek véleményeket!

Haláltánc - 1. rész
Már megint...?!

A stúdió üzent, egy szóval ez melót jelentett, de őszintén reméltem, hogy nem a „Tanzende Stars”-t akarják újra adásba rakni. Szívem mélyén azonban tudtam, azért hívtak, de átfutott az agyamon az is, mi lenne, ha kitennék a szűrömet. Eljátszottam a gondolattal, mert, Isten a tanúm, örültem volna neki.

Remegő lábakkal masíroztam végig a folyosón. Úgy éreztem magam, mint egy kamasz lány, aki az első nagy báljára készült. Izgatott voltam, reménnyel teli és szabad. Azonban pár percen belül a rózsaszín lufimat kipukkasztották.

Hiába csak a legjobb nyolcig jutottam el mindig a partneremmel, nem akartak tőlem megválni, mert csinos voltam, vonzó és fiatal. A legszexibb pasikat kaptam, de egyben a legkétballábasabbakat is.

Mikor bejelentették, hogy abban az évben mely nagymenő celebek szerepelnek majd a showban, azt hittem, menten elájulok.

- Könyörgök, Istenem, csak ne Bill Kaulitzot kapjam! Bárkit, csak ne Őt! – fohászkodtam halkan. Nem volt szokásom az imádkozás, sem a templomba járás, de akkor meghallgatott a Teremtőnk.

Nem volt különösebb bajom Billel, csak szimplán nem volt az esetem. Magas volt,ami bejött volna, ha hozzám képes nem egy óriás lett volna. Ezen kívül pedig irtó vékony is volt. Féltem, hogy egy komolyabb lépésnél az a két ropi, ami a lábát helyettesítette, egy pillanat alatt kettétörik. Nem az a veszélyes, de szerethető típus volt, akiket én kedveltem, hanem egy tipikus nyálgép, aki mellett én pasinak éreztem volna magam, főleg úgy, hogy egy top jobban mutatott volna rajta, mint rajtam.

- A pároknál a magasságot is figyelembe vettük! Szóval egy 190 cm magas férfit nem egy 150 cm-es nővel raktunk egybe, hanem mondjuk egy 170-180 cm-essel – mint egy isteni, mennyei szózatot, úgy hallottam az igazgató mély hangját, ám a szavaival konkrétan azt üzente nekünk, „Hülyék vagytok, ezért elmagyarázom, mit értek ez alatt!”. De ez akkor nem érdekelt, csak az, hogy maximum egy 185 centis Jetivel kell csak táncolni és annál már csak kisebbek lehettek...

- Áldott a neved! – mondtam köszönetet, majd gyorsan keresztet vetettem.

- A párok névsorát a megbeszélés után a megszokott helyen megtaláljátok. Na szóval... – kezdte taglalni a megszokott, általános tudnivalókat.

Foglalkoztam mindennel, csak az igazgatóval nem. Éppen elegen figyeltek rá, én minek fényeztem volna az egoját?! Az összes kollégám Herr. Nagykutyára figyelt, beleértve a táncosokat és a háttérmunkásokat is. Mindenki, kivéve én... Unalmamban kimeredtem az ablakon, az órámra néztem vagy éppen ásítottam egyet, de nem vitt rá a lélek, hogy azzal foglalkozzak, amivel kéne. Gondolkodtam és csak a halálos ítéletemre vártam, ki is lesz a párom, egyben idegeim hóhérja is a showban.

Tizenkét pár volt csak, így hamar megtudtam, ki az illető. Lám a sors kivételesen kegyes volt velem. Megkönnyebbültem, mikor a 177 cm-es Georg Listinget láttam meg a nevem mellett.

Aznap este találkoztunk először a sztárpárjainkkal. Persze már akkor is lépten-nyomon kamerák vettek körül minket. Előre féltem a találkozástól. Azt vártam, hogy egy önelégült, perverz állattal leszek együtt, akinek egyetlen célja, hogy ágyba csaljon és aki azt hiszi, körülötte forog a világ és mindenki csak vele akar lenni, de tévedtem... Pozitívan csalódtam Georgban, nagyon kellemes társaságot nyújtott és végre találkoztam egy olyan férfival, aki nem csak magáról beszél és aki képes meghallgatni másokat.

Mikor először megláttam, nem akartam elhinni, hogy ő az. Én úgy emlékeztem, hogy hosszú a haja, távolról meg olyan volt, mintha hátul össze lenne fogva, de mikor végre előttem állt, realizáltam, hogy levágatta. Furcsa volt, de be kellett vallanom magamnak, így is eszméletlen szexy.

Már csak a lábaiban kételkedtem. Talán az élet ismét megszívat egy kicsit, ahogy már megszokhattam.

Nem tudtam megítélni, hogy Tom csak azért piszkálta a páromat folyton a tánccal, mert béna hozzá, vagy irigységből és Georg igenis jól táncol és ezzel nem szokott felvágni. Nem tudtam, mit gondoljak.

- És van párod? Vagy férjed? – kérdezte mosolyogva és kortyolt egyet a pezsgőjéből.

Teljesen természetes volt, hogy a sztárok letegeztek minket, de én azért távolságtartóbb voltam, így magáztam a partnereimet.

- Nem, senkim sincsen. És önnek Herr Listing? – kérdeztem vissza.

- Nincs. Én azt hittem, mivel együtt fogunk dolgozni, könnyebb, ha tegezzük egymást és a korkülönbség sem lehet több 2-3 évnél. Vagy ellenére van a tegeződés, ha lehetek ilyen arcátlan? – érdeklődött.

- Ha ön ezt szeretné, nincs ellenemre – válaszoltam.

- Akkor légy oly' kedves, tegezz! – kacsintott rám. Elpirultam, pedig nem volt szokásom.

- Rendben, Georg! - mosolyogtam félénken.

A kezem felé tartott az övé, mikor megszólalt a pódiumról az igazgató.

- Holnap 10 órakor az edzőteremben kihúzom, mit fognak eltáncolni október 12-én, majd mindenkivel csinálnak egy interjút az esti híradóba és kezdhetnek is gyakorolni a műsorra. Mind a 12 táncosomtól a legjobbat várom! Ez főképpen Frau Weinsteinra vonatkozik! - nézett jelentőségteljesen rám, mire a többiek harsányan felnevettek vagy elkezdte kuncogni.

- Kösz, Főnök! Alázz meg itt mindenki előtt! Ez az! Ne kímélj! - morogtam csak magamnak.

Hát igen, nem szerette, ha a táncosai olyan gyengén teljesítenek, mint én. A tökéletességet hajszoltam és nem mertem rögtönözni, ezért idővel a nézők rám untak.

Gyerekkorom óta a tökéletességre neveltek és ezáltal nem tudtam ellazulni, túlságosan függtem az szabályos és alaplépésektől és nem tudtam rögtönözni vagy eltérni a koreográfiától, így élvezni is elfelejtettem, amit csinálok, pedig szenvedélyem volt a tánc.

Georg keze aztán nem érte el az enyémet. Ennek picit örültem is, de megfordult a fejemben az is, hogy talán már megbánta, hogy flörtölt velem, mert megtudta, hogy tehetségtelen vagyok és kapásból visszavonulót fújt. Ez elszomorított.

Az estnek pár órán belül vége lett, hogy másnap időben az edzőteremben lehessünk. A főnök kifele menet elkapott és közölte velem, hogy legyek hálás Georgnak, mert ő intézte el, hogy maradhassak. Megdöbbentem. Nem tudtam a miértekre a választ... Sőt egyenesen ostobának tartottam a döntését. Az este alatt történt események után pedig értelmetlennek is... Nem láttam az összefüggéseket...

Végre haza mehettem, de éreztem, keveset fogok aludni, mert a miértek nem hagytak nyugodni. Öröm volt végre otthon, a Berlin szélén levő kis lakásomban, a nyugalomban. Nem szólt a zene, nem fecsegtek mindenfele emberek, nem hallottam az egyszerre megszólaló személyeket, akiknek a mondattöredékeik egy értelmetlen katyvasszá váltak és megfájdították a fejemet. Nem mentek sehol autók, az utca kihalt, az éjszaka csendes volt, csak a park felől jött néhány neszelő hang, ami egy-két állatra utalt.

A holdból alig látszott valami, pontosabban semmi sem látszott belőle, mivel aznap volt újhold. Tanulmányoztam a holdat, vagyis csak a hűlt helyét. Az újrakezdést és a reményt volt hivatott szimbolizálni. Tudtam, valami meg fog változni, de nem tudtam, mi lehet az...

Kinyitottam az ablakot és onnan figyeltem a tájat. A szél a fák lombjaival játszott, a távolban zene szólt, éneklő fiatalok haladtak el az ablakom alatt egy pillanatra megzavarva az idilli képet és a harmóniát árasztó csendet, majd újra a békesség fellege telepedett a kis környékre.

Kicsit elálmosodtam az októberi hideg levegőtől, így bementem a hálóba. Az ágyamon meglepetés várt. Egy rajongói levél, amit akár szerelmes levélnek is nevezhetnék... És egy aprócska ezüst karkötő feküdt a párnámon.

Finoman felemeltem az aprócska ékszert. Elfogott a döbbenet, mikor jobban szemügyre vettem, Először azt gondoltam, hogy valami kis bizsu, amit egy beteg kisgyerek készített, akinek nagyon jó a stílusérzéke, és elküldte nekem, de nem az volt. Egyedi készítésű, gyönyörű karkötő volt. A fekete mintás fémgyöngyöket egy-egy láncszem kötötte össze.

Csak ekkor nyitottam fel a levelet, amiben ez állt:

Aláírás nem volt sem a levél végén, sem a borítékon. Fáradt voltam, így elintéztem annyival, hogy egy hű rajongó küldte, amiből nem sok volt, és az éjjeli szekrényem fiókjába süllyesztettem az ajándékot, mert féltem, hogy az élénk fantáziájú újságírók kitalálják, hogy egy milliomos szeretője vagyok... Az hiányzott volna még!

Így is sok mindenen kellett gondolkodnom, ez pedig egy újabb kioldhatatlan csomó volt... Újabb rejtélyes miért-sorozatot indított el a fejemben, amire szintén nem tudtam a válaszokat.

Ez az aprócska kis ajándék mennyi fejfájást tud okozni...

Kitől kapta a karkötőt Gina? Meg fogjuk tudni?

Vajon mit fognak először táncolni?

Hogyan fog Georg és Gina együtt dolgozni?

Minden kiderül a folytatásban...

Ennyi voltam mára!

Sziasztok!